Hirdessen itt

Bénulás helyett remény a csigolyasérülteknek ettől a nyíregyházi specialistától

Nyíregyházán a Jósa András megyei kórházban Dr. Turcsányi István és csapata képesek úgy segíteni a nyaki sérülteken, hogy utána a betegek majdnem funkció-szerűen tudják használni a kezüket.
Történhetett autóbaleset, vagy egy felelőtlen fejes ugrás sekély vízbe, a korszerű idegsebészetnek és a hatékony rehabilitációnak köszönhetően sokan életben maradnak. Régen a mondás szerint annyi napig éltek a csigolya sérültek, ahányadik csigolyájuk eltört, most viszont ugyanannyi esélyük van az életre, mint más embereknek – mondta Turcsányi István, a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorban.

A végtagok izomereje csökken, viszont a karokban visszatérhet néhány izom működése, a fogásjavító műtéteknek ez az alapja, vagyis az izmokat optimálisabb helyzetbe teszik, ezáltal a könyököt nyújtják. A markolást és a kulcsolást segíti elő, így a hétköznapokban magasabbra tudnak nyújtózkodni, így elérnek magasba is, tárgyakat képesek megfogni, segíti az önálló öltözködést, az írást, a számítógép használatot,

tehát javulhat az életminőségük.

A nyaki gerincvelő sérültek fogásjavító műtéte ugyan nagy kihívást jelent a sebészeknek, de ugyanakkor nagyon hasznos és eredményes is. A működő izmok megfelelő átcsoportosításával egy megfelelő kézfunkciót lehet elérni a pácienseknél.

A hosszú műtétek során a legfontosabb alapelv, hogy semmilyen körülmények között ne ártson az orvos a betegnek az operációval, a visszafordíthatatlan károsodások elkerülése végett ezért rendkívül fontos a tapasztalatok átadása, melyet a világ kézsebészei a háromévente megrendezett konferencián meg is tesznek. Ezen kívül tanfolyamokat is indítanak, ahol

a fiatalabbaknak adják át a tudást és az ismereteket

– magyarázta Turcsányi István.

„Az első kurzust Jan Fridén svéd professzorral szerveztük meg Magyarországon, 2009-ben. Azóta hétszer rendeztük meg hazánkban, kétszer Svájcban. Olyan országokból hívtunk meg orvosokat, mint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Brazília, Norvégia, Finnország és Hollandia” – tette hozzá Turcsányi.

Magyarországon sajnos kevés beteghez jut el az információ, hogy Nyíregyházán lehetőség van ilyen életmentő műtétekre. A rehabilitációs osztályok, ha tudnak a módszerről, felhívják a figyelmét a betegnek rehabilitációja során arra, hogy van ez a lehetőség, de tájékozódni lehet a www.gerincserult.hu oldalon is, ahol a műtétekről egy alaptájékoztatást kapnak a sérültek.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések