A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A világ egyik legmagasabb csúcsára indul Varga Csaba erdélyi hegymászó

Pótlólagos oxigén és a magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja meg teljesíteni az expedíciót. Ez a magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült. 
Elindult Nepál fővárosa, Katmandu felé Varga Csaba, a Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója, hogy meghódítsa a világ 7. legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méter magas Dhaulagirit - közölte a csapat kommunikációs vezetője szombaton az MTI-vel.

Bíró Dániel közleménye szerint

Varga Csaba pótlólagos oxigén és a magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja megmászni a csúcsot, és ha sikerrel jár, ez lesz az ötödik "nyolcezrese".

Az előző csúcssikere, a 8080 méter magas Hidden Peak megmászása volt, a mostoha körülmények között, hóviharban teljesített kihívás óta alig másfél hónap telt el - emelte ki Bíró Dániel.

"Nem terveztem, hogy idén újabb expedícióra indulok, a Hidden Peak kemény feladat volt, nagy nehézségek elég állított a hegy, de hazaérve, néhány nap nyugalom után úgy éreztem, maradt még erőtartalékom. Szeretném kipróbálni magam a Dhaulagirin is"

- idézték a közleményben a hegymászót.

A világ 7. legmagasabb csúcsát eddig magyar részről csak Erőss Zsoltnak sikerült meghódítania "tiszta mászással", még 2006-ban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések