Hirdessen itt

A szlovák parlament elutasította a kormányfő elleni bizalmatlansági indítványt

A várakozásoknak megfelelően elutasította a pozsonyi törvényhozás kedden a Peter Pellegrini szlovák kormányfő ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványt.
Az indítványt - melynek szavazását korábban kétszer is elnapolták - arra hivatkozva terjesztette elő ellenzéki képviselők egy csoportja, hogy Pellegrini nem menesztette az igazságügyi tárca államtitkárát, Monika Jankovskát. Az időközben önszántából távozó államtitkár sajtóközlések szerint a múltban több SMS-t váltott a nagyvállalkozó Marián Kocnerral, aki a rendőrség gyanúja szerint Ján Kuciak tényfeltáró újságíró és menyasszonya tavalyi meggyilkolását megrendelte.

A bizalmatlansági indítvány 62 támogató voksot kapott 66 ellenszavazattal szemben a 150 fős pozsonyi parlamentben.

A mostani már a sokadik olyan indítvány volt a jelenlegi választási ciklusban, amikor az ellenzék a kormányfő vagy valamelyik minisztere leváltásával próbálkozott. Ezek a próbálkozások kivétel nélkül sikertelenek maradtak.

A parlamenti erőviszonyokat tekintve a mostani eredmény is borítékolható volt. Ezt jelezte az is, hogy a kormány tagjai közül csak a miniszterelnök volt jelen a voksoláson. A szavazás eredménye nem számít meglepetésnek, annak ellenére sem, hogy a szlovák kormánykoalíció képviselőinek száma a napokban 74-re csökkent, és ezzel gyakorlatilag kisebbségbe kerültek a 150 fős pozsonyi törvényhozásban. Ez a helyzet azután állt elő, hogy a koalíció legkisebb pártja, a Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar párt frakciójából ketten is kiléptek.

A két képviselő távozása egybehangzó elemzői vélemények szerint leginkább a februárra kitűzött parlamenti választások közeledésével függ össze, illetve azzal, hogy a Most-Híd pártot már több hónapja a parlamentbe való bejutáshoz szükséges 5 százalék alatt mérik a közvélemény-kutatások. Az így előállt helyzet - elemzők szerint - egyelőre nem okoz gondot a koalíciónak, mivel frakción kívüli képviselők egy csoportja már huzamosabb ideje a koalíciót támogatja a szavazásokon.

(MTI) 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések