A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A másodosztályban szerepel ezentúl a Karcag

A hétvégén kezdődnek a nemzeti bajnokság küzdelmei. 
Jász-Nagykun-Szolnok megyének három év elteltével van ismét NB I.-es csapata, ugyanis a Kováts DSE-Karcag vállalta a szereplést, amely a harmadik helyen zárta az NB II.-es szezont, és ugyan automatikusan csak a bajnok Békés került fel az NB I.-be, azonban több csapat is visszalépett, így lehetőség nyílott az indulásra, amivel élt a karcagi klub.

– Együtt tartottuk a játékosokat, akik megérdemlik, hogy most egy osztállyal fentebb is megmutathassák tudásukat legalább egy évig – mondta a szoljon.hu-nak Csornai Csaba, a Kováts DSE-Karcag elnöke.

– Békésről Csarnai Gábort igazoltuk le a Szepesi Bence, Imrei Ferenc, Skumáth István, Sebestyén Sándor négyes mellé. A célunk a bennmaradás kiharcolása. A várostól minden támogatást megkapunk, amire szükségünk van, és immáron a városi sportcsarnokban játszhatjuk a hazai mérkőzéseinket.

Az NB II.-ben idén négy megyei csapat lesz érdekelt. A tavalyi ezüstérmes Jászkun Volán SC kerete átalakult a nyáron, hiszen Fodor Ronald Szegedre igazolt, míg Nagy Sándor kölcsönbe Budaörsre távozott. Zelei Norbert és ifj. Szöllősi Péter maradt az együttesnél, továbbá egy év szünetet követően visszatért a férfiegyütteshez a párosban ifjúsági magyar bajnok Nagypál Márta, a tizenhét éves Tóth Péter pedig az NB III.-as gárdától került fel az első csapathoz, így kizárólag saját nevelésűek alkotják majd a gárdát.

A tavaly középcsapattá váló Kisújszállás is két helyen változtatott az összeállításán: érkezett Orbán Zsolt és Makranczi László, az állandóságot pedig Kruchió Péter és Ágoston István képviseli.

A Mezőtúrnak sikerült megerősíteni állományát, ugyanis hat év után visszatért a gárdához Szelei Szabolcs, aki tavaly a Békés színeiben az NB II. egyik legjobb játékosának számított, akik maradtak: Papp Dávid, Szelei Ákos, Krajczár Dávid, Takács László.

A Jánoshida tavasszal szintén kiharcolta a bennmaradást, de visszalépett a bajnokságtól, ellenben a Jászberényi ASE felkerült az NB III.-ból, és leigazolta Roszik Bencét Gyuláról, valamint maradt a Matalin Bogdán, Auszmann Miklós, Tóth Balázs trió.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések