Hirdessen itt

A kormány készen áll Vári Attila pécsi polgármesterjelölt terveinek támogatására

A kormány készen áll arra, hogy a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért által támogatott Vári Attila pécsi polgármesterjelölt terveit támogassa, megválasztása esetén - jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a baranyai megyeszékhelyen újságíróknak.
A politikus a Kárpát-medence református oktatási intézményeinek szombati közös tanévnyitója előtt folytatott megbeszélést Vári Attilával, az őszi választásokon a kormánypártok által támogatott pécsi polgármesterjelölttel, a korábbi kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóval.

Gulyás Gergely újságíróknak a találkozót követően hangsúlyozta: Vári Attilának biztos jövőképe van Péccsel és azzal kapcsolatban, hogy a baranyai megyeszékhelynek milyen szerepe legyen a régióban.

Azt mondta, a kormány készen áll arra, hogy a polgármesterjelölt terveit maximális mértékben támogassa, a szükséges forrásokat a pécsi önkormányzattal való szoros és jó együttműködésben a város rendelkezésére bocsássa.

A miniszter hozzátette: tudják, hogy Pécs szerepével kapcsolatban az elmúlt években sok vita volt, ugyanakkor kiemelten fontosnak tartják, hogy Vári Attila a megyeszékhelyet nemcsak mint egy gyorsan, rohamosan fejlődő várost képzeli el, hanem régiós központként tekint rá.

A fejlődésre lehetőséget ad az is, hogy a kormány reményei szerint a megyével is kiváló lehet Pécs együttműködése, hiszen a baranyai közgyűlés elnöki posztjára a város jelenlegi alpolgármestere, Őri László kaphat felhatalmazást a választóktól októberben - mondta.

A miniszter szerint Pécs mellett a baranyai kistelepülések előtt is nyitott a fejlődés lehetősége a Magyar Falu Program keretein belül. Kiemelte: a megyei fejlesztéseknek a pécsiekkel szoros összhangban kell megvalósulniuk, ugyanis így profitálhat azokból az egész régió.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések