...

Szerb állampolgárságot kapott a hazájában börtönbüntetésre ítélt volt thaiföldi kormányfő

Szerb állampolgárságot kapott Jinglak Sinavatra volt thaiföldi kormányfő, akit két évvel ezelőtt hűtlen kezelés és korrupció miatt távollétében öt év börtönbüntetésre ítéltek hazájában - írta pénteken a belgrádi sajtó.
Az állampolgárság odaítéléséről június 27-én döntött a szerb kormány, az erről szóló határozatot Ana Brnabic szerb kormányfő írta alá, és egy nappal később a hivatalos közlönyben is megjelent, de a belgrádi sajtó csak most számolt be róla.

A Nedeljnik című magazin, amely elsőként számolt be az ügyről, arról írt: a szerb kormány hivatalos magyarázata szerint Sinavatra az állampolgársági törvény 19. cikkelye alapján kaphatott szerb állampolgárságot. Ez azt mondja ki, hogy állampolgárság adható annak a külföldi állampolgárnak, aki ezzel a Szerb Köztársaság érdekeit szolgálja. A szerb kormány csak 2018-ban 54 állampolgárságot ítélt oda külföldieknek - teszi hozzá az újság. 

A magazin arra is rámutatott, hogy nem ismert, a thai politikus ellátogatott-e Szerbiába, hogy átvegye útlevelét és igazolványát, valamint az sem lehet tudni, hogy melyik minisztérium javasolta az állampolgárság odaítélését, ugyanis a törvény szerint a kormány csak hivatalos javaslat alapján hozhat ilyen döntést. 

A hazájából még az ítélethirdetés előtt elmenekült egykori kormányfő hivatali ideje alatt sosem járt Szerbiában, és nem találkozott szerb tisztségviselőkkel. Montenegróba 2013-ban látogatott el. Utóbbi állam korábban bátyjának, Takszin Sinavatrának adott állampolgárságot, akit szintén korrupció miatt ítéltek el, s aki szintén elmenekült a büntetése elől - emlékeztetett az újság. 

Jinglak Sinavatrát azzal vádolták hazájában, hogy átszámolva mintegy 6,8 milliárd eurós (több mint 2100 milliárd forintos) kárt okozott az államnak rizstermesztőket támogató programjával. Sinavatra mindvégig vitatta ezt. 

A volt miniszterelnök 2011-től 2014-ig volt Thaiföld első női miniszterelnöke. Súlyos politikai válság és tiltakozások után a legfelsőbb bíróság váltotta le hivatalából, majd a hatalmat a hadsereg vette át az országban.

(MTI)

0 Megjegyzések

Hirdetés