Nem találtak sugárzásszint-emelkedést a moszkvai szakemberek által elvégzett vizsgálatok azoknak az arhangelszki orvosoknak szervezetében, akik segítettek az augusztus 8-án Nyonoksza község közelében történt, a nukleáris háttérsugárzás átmeneti megugrásával járó fegyverkísérlet-baleset következményeinek felszámolásában - közölte pénteken az Arhangelszk megyei önkormányzat sajtószolgálata.
Összesen 110 egészségügyi dolgozó - orvosok, szakértők, gépkocsivezetők, pilóták és más foglakozásbeliek - esett át a szűrésen, amely sem ruhán, sem testfelületen nem talált nukleáris szennyeződést, mint ahogy radionulkid-beépülést sem. A tájékoztatás szerint egy ember izomszövetében küszöbérték alatti cézium-137-es izotópot mutattak ki, ami azonban a vizsgálatot elvégző specialisták szerint nem függ össze a baleset következményeinek felszámolásával. A magyarázat szerint ez az anyag halakban, gombában és algában halmozódhat fel, és étkezés útján kerülhetett be a szervezetbe.
Az egészségügyi dolgozók közül húszat az Avetik Burnazjan nevét viselő fővárosi Szövetségi Orvosi Biofozikia Központban, a többieket pedig ugyanennek az intézménynek a szakemberei egy Arhangelszkbe telepített mobil laboratóriumban vizsgálták ki.
Korábban a The Moscow Times című angol nyelvű orosz lap, az ellenzéki Novaja Gazeta és a BBC orosz nyelvű szolgálatának hírportálja névtelen arhangelszki kórházi forrásokra hivatkozva azt állította, az észak-oroszországi nagyvárosban működő megyei kórház orvosait nem figyelmeztették, hogy három olyan pácienst kell megvizsgálniuk, akik Szeverodvinszk közelében sugárfertőzést kaptak.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön ezzel kapcsolatban az érintett orvosok nevesítését sürgette és hangot adott gyanújának, miszerint az ügyben szándékos hangulatkeltés folyik. Azt mondta, hogy Putyin konkrét és megbízható tájékoztatást kap ezekről a kérdésekről, amely pedig nem ad alapot arra, hogy elhiggye ezt az információt.
A The Moscow Times online kiadásában pénteken azt írta, hogy az esetet Igor Szjomin szívérsebész tárgyalta a VKontaktye közösségi portálon augusztus 14-én közzétett bejegyzésében. A lap szerint Szjomin ezt nem kívánta kommentálni. Az orvos két kórházi forrás szerint ügyelt augusztus 8-án, de a baleset sérültjeinek kezeléséhez nem volt köze.
A Roszatom orosz állami atomenergia-vállalat eredetileg azt közölte, hogy augusztus 8-án egy tengeri platformon elvégzett fegyverkísérlet közben robbanás történt az északi Arhangelszk megyében, Szeverodvinszk várostól mintegy 40 kilométerre, Nyonoksza község közelében. Az atomenergetikai vállalat öt, az orosz védelmi minisztérium pedig két alkalmazottjának haláláról tett bejelentést. További három ember megsérült.
A Roszatom szerint szakemberei a "rakéta részét képező radioizotóp energiaforrással kapcsolatos tevékenységet folytattak" a detonáció idején, amely a Fehér-tengerbe vetette őket. A védelmi minisztérium azt állította, hogy a Roszatom szakemberei egy folyékony üzemanyagú reaktív hajtóművön dolgoztak, és a gyulladás pillanatában az izotóp energiaforrásokat ellenőrizték.
Vjacseszlav Szolovjov, a Szarovban működő Oroszországi Szövetségi Nukleáris Központ - Kísérleti Fizikai Összoroszországi Tudományos Kutatóintézet tudományos vezetője kijelentette, hogy a tudósok a védelmi tárca számára végeztek fejlesztéseket, amelyek egyike a radioaktív hasadóanyagokat használó kisméterű energiaforrások kifejlesztése.
Az orosz hidrometeorológiai szolgálat (Roszgidromet) azt állította, hogy a balesetet követően rövid időre 4-16-szorosára nőtt a gammasugárzás Arhangelszk megyében. Az augusztus 8-án mért maximális érték óránként 1,78 mikrosievert volt, az óránként 0,11 mikrosievertes átlagos normál háttérsugárzás helyett.
Vlagyimr Putyin orosz elnök a finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel szerdán Helsinkiben közösen megtartott sajtóértekezleten megerősítette, hogy a szerencsétlenség fegyverkísérlet során történt, erről azonban nem közölt részleteket. Mint mondta, a háttérsugárzás mértéke normális szintre csökkent az incidenst követően, emelkedést a szomszédos országok sem regisztráltak.
Az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezetétének (CTBTO) a héten nyilvánosságra került közléseiből kiderült, hogy a balesetet követően háttérsugárzást mérő négy orosz állmás megszakította az adatszolgáltatást, később kettő helyreállította. Az orosz hivatalos szervek ellentmondásos kommunikációja sok helyen nyugtalanságot keltett.
Peszkov ezzel kapcsolatban pénteken azt mondta, hogy egy csernobili típusú balesetet a gyors és több forrásból származó információáramlás miatt lehetetlen lenne elhallgatni. Szergej Ivanov, Putyin környezetvédelmi tanácsadója "egyszerűen ostobaságnak" nevezte az augusztus 8-án történtek és az 1986-ban történt nukleáris katasztrófa közötti párhuzamokat.
A Reuters hírügynökség a nukleáris kísérletek tilalmának betartását felügyelő a norvég NORSAR intézetre hivatkozva pénteken azt közölte, hogy Arhangelszk megyében a baleset napján két robbanás történt két órás időkülönbséggel: az első a földön, a második, amely a háttérsugárzás megugrását eredményezhette, a levegőben. A jelentés szerint egy radioaktív üzemanyaggal működő rakéta robbanhatott fel.
Igor Orlov a régió kormányzója az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva valótlannak és "dezinformációnak" nevezte a második detonációról szóló közlést.
(MTI)
0 Megjegyzések