A Pénzügyminisztérium (PM) minden készpénzmentes megoldást támogat, ugyanis a gazdaság fehérítésében fontos szerepe van a készpénzhasználat visszaszorításának, hiszen a fizetési forgalom kétharmada készpénzben bonyolódik - mondta a PM pénzügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a Sziget Fesztiválon tartott sajtótájékoztatón.
Gion Gábor hozzátette, a minisztérium nagyra értékeli a Sziget Fesztivál kezdeményezését, amelynek köszönhetően a fesztivál már több éve teljesen készpénzmentesen üzemel. Az államtitkár kiemelte, Magyarországon a készpénzállomány eléri a 6 ezer milliárd forintot, ami az ország GDP-jének a 14 százaléka.
Ebből az összegből 4500 milliárd forint a lakosságnál található. A készpénz nyomtatása, őrzése, szállítása, kezelése is komoly terhet jelent az államnak, ezeknek a feladatoknak az ellátására évente 450 milliárd forintot fordít a költségvetés.
A készpénzhasználat visszaszorításával ez az összeg is csökkenthető lenne, az így felszabaduló forrásokat pedig a kormány a vállalkozások versenyképességének a javítására tudná felhasználni - fogalmazott az államtitkár.
(MTI)
0 Megjegyzések