A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kolinda Grabar-Kitarovic újraindul az államfői tisztségért

Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő újraindul az elnöki tisztségért, és ő lesz a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) hivatalos jelöltje - közölte Andrej Plenkovic horvát kormányfő kedden Rijekában.
Bár Grabar-Kitarovic hivatalosan még nem jelentette be újraindulását, hétfőn Kninben, a Vihar hadművelet évfordulóján, a horvát győzelem és hálaadás napján újságíróknak úgy nyilatkozott: államfőként érkezett a rendezvényre, és az elkövetkező öt évben is államfőként tér vissza. Plenkovic újságíróknak nyilatkozva az államfőnek ezt a bejelentését erősítette meg. 

A várhatóan az év végén tartandó elnökválasztásra hivatalosan eddig tizenhárman jelöltették magukat. 

Grabar-Kitarovic korábban azt mondta: döntését a nemzeti ünnep utánra halasztja, mert a knini megemlékezésen államfőként, nem pedig államfőjelöltként akar részt venni. Szavai szerint azért, hogy ez a különleges nap Horvátország számára ne a választásokról szóljon. 

Az ellenzéki pártok szerint ugyanakkor éppen az ellenkezője történt: az államfő a nemzeti ünnepet használta fel arra, hogy bejelentse újraindulását. 

Eközben egyre csökken Grabar-Kitarovic népszerűsége. 

A legújabb közvélemény-kutatások szerint - amennyiben most tartanák az elnökválasztást - Kolinda Grabar-Kitarovic az első helyen végezne 29,3 százalékkal, de harmadik hónapja csökken a népszerűsége. A második helyen - a horvát sajtó szerint legfőbb riválisa - Zoran Milanovic volt kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje áll 24,8 százalékkal, míg a harmadik helyet Miroslav Skoro független jelölt, népszerű horvát énekes és üzletember foglalja el 18,5 százalékkal. Miroslav Skoro szintén a jobboldali szavazók támogatására számít.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések