Hirdessen itt

Hat magyar film versenyez Szarajevóban

Hat magyar film, Szabó Réka, Bársony Katalin, Tóth Luca, Andrasev Nadja, Moldovai Katalin és Gyulai Panni alkotásai versenyeznek a pénteken kezdődő szarajevói filmfesztiválon a Szarajevó Szíve díjakért.
A jubileumi fesztivál bemutatja a felújított Sátántangót, az idén 25 éves Tarr Béla-filmet is - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán az MTI-vel.

A versenyprogramban lesz látható Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje, amely a Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínházi előadásának próbafolyamatát dolgozza fel. A Tünet Együttes és a Campfilm koprodukciójában készült egész estés filmet szeptemberben a magyar mozik is műsorra tűzik. 

A hazai és nemzetközi jazz világába kalauzol az HBO saját gyártású zenés dokumentumfilmje Csillagfény távolság címmel. A Bársony Katalin rendezésében készült alkotás a hazai középgeneráció egyik legtehetségesebb billentyűse, Balázs József életébe és munkásságába enged bepillantást. A film világpremierje a szarajevói versenyen lesz, majd szeptemberben a miskolci CineFesten láthatja a hazai közönség. 

Tóth Luca legutóbbi animációja is indul a Szarajevó Szíve díjért, a 19 perces Lidérc úr magyar-francia koprodukcióban készült, és a Berlinalén volt a világpremierje. 

Magyar-francia koprodukcióban készült és versenyben lesz Szarajevóban Andrasev Nadja 12 perces Szimbiózis című animációja is, amely Annecy-ban volt először látható nemrég. 

Moldovai Katalin Ahogy eddig című rendezői diplomafilmje a Budapesti Metropolitan Egyetem Mozgóképművész mesterképzésén készült, és bemutatták a cannes-i fesztiválon. A 24 perces alkotás történetében egy idős nő életébe pozitív fordulatot hoz egy tragikus hír.

Gyulai Panni Broken Things című 10 perces, 2D számítógépes technikával, a MOME Animáció szakán készült diplomafilmje lesz a verseny további magyar versenyzője.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések