A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Hárman estek neki egy férfinek Debrecenben: viperával verték össze áldozatukat a Kossuth téren

Szóváltásból lett verekedés, három férfi bántalmazott egy negyediket Debrecenben.
Augusztus 24-én, 4 óra tájt érkezett a bejelentés a rendőrségre: Debrecenben, a Kossuth téren többen bántalmaznak egy férfit. A perceken belül kiérkező járőrök elfogtak három férfit, akik egy földön fekvő embert bántalmaztak. Hozzá mentőt riasztottak, a feltételezett elkövetőket pedig előállították a rendőrkapitányságra.

A két debreceni és egy hajdúhadházi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. Mint kiderült, a 33, 34, és 41 éves bántalmazók szóváltásba keveredtek a sértettel, ezután pedig ütni, rúgni kezdték, egyikük viperával is bántalmazta. Ellenük felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. Az elsődleges orvosi vélemény szerint az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

(Forrás: police.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések