Hirdessen itt

Engedélyezte Bukarest főpolgármesteri hivatala a román diaszpóra kormányellenes tüntetését

Engedélyezte Bukarest főpolgármesteri hivatala a kormány székháza elé meghirdetett szombati tüntetést, amelyet a román diaszpóra tavalyi, erőszakos tömegoszlatással végződött kormányellenes demonstrációjának évfordulójára hirdetettek meg a nyári szabadságukra külföldről hazatérő román vendégmunkások - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
A főpolgármesteri hivatal szerint a demonstrációt a Diaszpóra Romániáért Polgári Akciócsoport elnevezésű szervezet jelentette be.

A közösségi fórumokon szervezett, tavaly augusztus 10-én tartott megmozdulásnak nem volt gazdája, a hatóságoknak nem volt tárgyalópartnerük, aki magára vállalta volna a százezres demonstráció szervezői feladatait.

A román legfelsőbb bíróság tavaly októberben hozott jogegységi határozata időközben véget vetett a spontán demonstrációk "aranykorának" Romániában: a bejelentetlen tüntetések szervezőit vagy a hatósági felszólítás ellenére távozni nem hajlandó résztvevőit megbírságolhatja a csendőrség, amely rendbontás esetén erőt is alkalmazhat a közbiztonság helyreállítása érdekében.

A román diaszpóra tavalyi kormányellenes megmozdulásán a békés tüntetők közé vegyült rendbontók összetűzést provokáltak a csendőrökkel, akik ezután könnygázzal és botozással kiszorították a kormány előtti térről a több tízezres tüntetőtömeget. Az erőszakos cselekményekben több mint négyszáz tüntető és tíz csendőr sebesült meg. Több csendőrségi vezető ellen büntetőeljárás indult, miután 800 tüntető az elszenvedett sérülések miatt feljelentést tett, az ügyben azonban nem történt előrelépés.

A mostani évfordulós tüntetést azért előzi meg fokozott várakozás, mert a tavalyi demonstráción kirobbant erőszaknak hónapokig tartó politikai kihatásai voltak Romániában.

A szociálliberális koalíció azt állította, hogy a kormányellenes tüntetést külföldről finanszírozták, az erőszakcselekményeket pedig a szervezők provokálták ki. Viorica Dancila miniszterelnök szerint a tömegbe vegyült rendbontók több ízben megpróbáltak betörni a kormány székházába, ezt pedig a csendőrség törvényes eszközökkel akadályozta meg.

A jobboldali Klaus Iohannis államfő elítélte a hatóság brutális fellépését, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke pedig egyenesen azzal vádolta a rendfenntartó erőket, hogy a futballhuligánokkal összejátszva, előre eltervezett módon provokáltak erőszakot a diaszpóra tüntetésén, hogy lejárassák a nagyszabású kormányellenes megmozdulást.

Romániát az Európai Parlament (EP) és az Európai Bizottság több tisztségviselője is bírálta a tavaly augusztus 10-i tömegoszlatás miatt abban a vitában, amelyet tavaly októberben a román jogállamiság helyzetéről rendeztek az EP-ben.

A román belügyminisztérium vezetését ideiglenesen ellátó Mihai Fifor kormányfőhelyettes kedden felhívást intézett a tüntetőkhöz, arra kérve őket, hogy a törvények tiszteletben tartásával fejezzék ki álláspontjukat, és egy pillanatig se feledjék: Románia európai ország. A tárcavezető ugyanakkor kifejezte reményét, hogy a diaszpóra szombati megmozdulásán nem ismétlődnek meg a tavalyi erőszakos jelenetek.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések