Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

DK: országos egészségügyi válsághelyzetet kell kihirdetni

A DK országgyűlési képviselője azt követeli a kormánytól, hogy hirdesse ki az országos egészségügyi válsághelyzetet, valamint hajtson végre nagyarányú átcsoportosítást a költségvetésben az egészségügy javára.
László Imre keddi budapesti sajtótájékoztatóján arra a sajtóhírre reagált, amely szerint szakorvoshiány miatt készenléti ügyeletet rendeltek el a fővárosi Szent Margit Kórházban a gyomor- vagy bélvérzéses betegek ellátása érdekében. Őket most a Honvédkórház fogadja.

A DK-s politikus úgy vélekedett, hogy ilyen hírek miatt más államokban miniszterek, kormányok buknak meg, Magyarországon azonban mindennaposakká váltak a hasonló esetek.

"Idevezetett a Fidesz 9 éves rombolása" - fogalmazott László Imre, aki azt hangoztatta, hogy ezen időszak alatt csaknem 2000 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből.

A megszorítások eredménye a szektor minden területén látszik - jelentette ki. Azt mondta, a korábbi kabinetek még a világgazdasági válság idején is többet költöttek az egészségügyre, mint most az Orbán-kormány.

Az ellenzéki politikus idézett egy felmérést: az egészségügyi fogyasztói indexet tekintve 2008-ban Magyarország a 15. volt az európai államok rangsorában, jelenleg viszont csupán a 33., kizárólag Romániát és Albániát előzi meg.

László Imre úgy vélekedett, hogy az Orbán-kormány tönkretette az egészségügyet.

Be kell fejezni a tagadást: ki kell mondani, hogy a szektor túl van az összeomláson - hangoztatta a DK országgyűlési képviselője.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések