Hirdessen itt

Csökkent a CIG Pannónia adózott eredménye az első fél évben

A CIG Pannónia csoport 610 millió forint adózás utáni veszteséget jelentett csütörtökön az első fél évről, de a teljes átfogó jövedelme 416 millió forint nyereséget mutatott - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. második negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
 Az adózott eredmény 2018 első fél évéhez képest 1,765 milliárd forinttal esett vissza. A jelentés szerint a háttérben két tényező áll. Egyrészt a határon átnyúló olaszországi kezesi biztosítás körében bekövetkezett jelentős káresemények, amelyek a csoport eredményét nettó 692 millió forinttal rontották. Másrészt a Konzum részvények bevonásán realizált 1,057 milliárd forint árfolyamveszteség, amely az egyéb átfogó eredményben nagyrészt ellentételeződött, így a tőkehatása jóval kisebb, mínusz 331 millió forint.

A biztosítási díjbevétel a 2018-as első félévihez képest 2 százalékkal nőtt az életbiztosítások és 11 százalékkal a nem-élet biztosítások területén, így az első félévi összesített díjbevétel 13,286 milliárd forint lett, 5 százalékkal több, mint a tavalyi év első felében. Az életbiztosítási üzletágban az új szerzés 2,276 milliárd forint volt, 49 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A befektetések bevétele 4,8 milliárd forint volt a tavaly első félévi 1,3 milliárd forint után. 

A jelentés kitér arra, hogy a tavaly novemberben alapított leányvállalat, a CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt. (PPK) - amelyben a csoport részesedése 95 százalék -, függő ügynökként kezdte meg a biztosítási- és pénzügyi közvetítési tevékenységét az év elején. A közvetítő cég 188 regisztrált biztosítási tanácsadóval rendelkezik, az első fél évben 187 millió forint állománydíjú biztosítást értékesített, majd a hitelközvetítői tevékenységét is megkezdte. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) május 23-án engedélyezte a PPK számára a pénzügyi szolgáltatás közvetítés végzését és az engedély hatálya kiterjed jelzáloghitel-közvetítő tevékenység végzésére is.

A CIG Pannónia részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papír a szerdai kereskedést 331 forinton zárta, csütörtökön délelőtt 317 forintot ért, több mint 4 százalékot esett. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 465, a legalacsonyabb 323 forint volt. 

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések