A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Augusztus 20. - Elfogadták a biztosítási tervet

Elfogadta a biztosítási tervet az augusztus 20-ai ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs - jelentette be a testület vezetője csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár azt mondta: az operatív törzs utolsó alkalommal tekintette át a nyitott kérdéseket, és ilyenek az ülés végére nem maradtak. 

Valamennyi szervezet és szolgálat elkészült saját feladataival, felkészült arra, hogy szombat estétől, vasárnaptól kitelepüljenek az egyes helyszínekre - mondta.

Az operatív törzs munkájában mások mellett a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat, a Budapesti Közlekedési Központ működik közre.

Kovács Zoltán azt mondta: biztonsági szempontból is felkészültek az ünnep programjának megszervezésére és lebonyolítására.

A biztonságot kiemelten fontos szempontnak nevezte két program esetében. Az egyik a 20-án délelőtt, a tisztavatás után tartandó légi parádé, amelyen a Magyar Honvédség 14 repülőgépe és 12 helikoptere tart bemutatót. A másik az esti tűzijáték, amelyet most is a legmodernebb technológiával valósítanak meg. Szükség esetén egy gombnyomással leállítható a program - közölte az államtitkár.

Hangsúlyozta: a biztonság azért is fontos, mert nagy számban várják a családokat a háromnapos ünnepségsorozatra. Példaként említette a Magyar Ízek Utcáját és a Clark-színpadot, ahol végig színvonalas fellépőkkel várják az érdeklődőket.

Az "Isten éltessen, Magyarország!" szlogennel megrendezett ünnepi programsorozat központi programjai augusztus 20-án a hagyományoknak megfelelően a zászlófelvonással, majd az ifjú honvédtisztek avatásával kezdődnek a fővárosban. Délelőtt az Országháznál légi parádét tartanak, délután lesz a Szent Jobb-körmenet, este tűzijáték zárja a napot. Emellett a budai Várban a Magyar Ízek Utcája, koncertek és egyéb programok várják az érdeklődőket.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep programjai az augusztus20.kormany.hu weboldalon találhatók.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések