Hirdessen itt

A szolgáltatások bővülése is fölfelé húzta a magyar GDP-t

Több szektor jó teljesítményének köszönhető, hogy a magyar bruttó hazai termék (GDP) a második negyedévben 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a Századvég Gazdaságkutató Zrt. közgazdásza csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán tette közzé, hogy Magyarország bruttó hazai terméke a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. 

Isépy Tamás azt mondta, a növekedéshez jelentősen hozzájárultak a szolgáltatások. 

A növekedés mértéke azonban meglepő volt, mert a június végi adatok lassulást mutattak - tette hozzá.

Kitért arra is, a külső környezeti romlás befolyásolja majd a magyar gazdaságot is, emiatt a vállalkozások nyeresége kevesebb lehet.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések