Hirdessen itt

A lengyel elnök és miniszterelnök is részvétét fejezte ki a tátrai vihar áldozatai hozzátartozóinak

Andrzej Duda lengyel elnök és Mateusz Morawiecki miniszterelnök egyaránt részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, Zakopane polgármestere pedig péntektől háromnapos gyászidőszakot hirdetett a lengyel Tátrában csütörtökön történt súlyos tragédia miatt.
 Csütörtök este gyászmisét mutattak be az áldozatokért Zakopanéban, a Fatimai Szűzanya tiszteletére szentelt templomban.

Csütörtök késő délután a tátrai üdülőközpontba érkezett a lengyel miniszterelnök, aki részt vett a mentőakciót irányító válságstáb ülésén. A csütörtök esti sajtóértekezleten elmondta, hogy négy halottja és több mint száz sérültje van a Giewont-csúcsot és környékét sújtó rendkívüli hevességű viharnak. Több sérült nagyon súlyos állapotban van, többen égési sérüléseket szenvedtek, mások sokkos állapotban vannak, és pszichológiai segítségre is szorulnak az átéltek miatt - mondta.

A kormányfő felidézte: ilyen nagy tragédia a lengyel Tátrában utoljára 1937-ben történt, amikor a Giewont-hegyen szintén négy ember halt meg villámcsapás következtében.

A csütörtök délutáni tátrai viharban négyen - egy tízéves lány, egy tizenhárom éves fiú és két felnőtt - veszítette életét villámcsapásoktól. Korábbi közlések szerint csak a zakopanei kórházban mintegy 90 sérültet ápolnak, további - súlyos - sérülteket a térségbeli kórházakba vittek. Arról, hogy a villámcsapásokon kívül milyen egyéb sérüléseket szenvedtek, egyelőre nem közöltek részleteket.

Morawiecki megköszönte a mentőknek, hogy "megtették, ami az adott helyzetben megtehető volt". Hangsúlyozta: a hirtelen kerekedett óriási vihart nem lehetett előre látni.

Közölte: a mentőakciót péntek hajnaltól folytatják, hogy megbizonyosodjanak arról, a hegyekben nem rekedt több turista.

A sajtókonferencián szintén felszólaló Pawel Szefernaker belügyminisztériumi államtitkár közölte: a mentésben a hegyi mentők mellett eddig több mint 80 tűzoltó vett részt, több mint 100 rendőr pedig segítette a sérültek kórházba szállítását segítette.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések