...

Pásztor István: újabb fejlesztési ciklus indul a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében

Újabb fejlesztési ciklus indul a vajdasági gazdaságfejlesztési program keretében, amelynek köszönhetően jövőre további nagy beruházások valósulhatnak meg - közölte Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke pénteken Szabadkán az MTI-vel.
Mint mondta: a gazdaságfejlesztési program lebonyolítását végző Prosperitati Alapítvány szombat reggel egy kérdőívet bocsát rendelkezésre az interneten, amelyben arra keresik a választ, milyen irányú fejlesztésekben gondolkodnak a vajdasági vállalkozók. Olyanok válaszait várják, akik 100 ezer eurót meghaladó fejlesztésekben gondolkodnak - tette hozzá. 

"Az eddigi fejlesztések során is kikértük a potenciális pályázók véleményét, mert az a meggyőződésem, hogy mindig a közösségi érdekeknek és igényeknek kell megfelelni" - hangsúlyozta Pásztor István.

A kiíró szándéka szerint a pályázatok az idegenforgalom, a mezőgazdasági feldolgozóipar és a technológiailag előrehaladott ipari tevékenységet támogatják. A nagyléptékű fejlesztésekre vonatkozó pályázatokat az év végén írnák ki, és a következő év közepén már meg is kezdődhetne a megvalósításuk. 

Pásztor István rámutatott, hogy a következő hároméves gazdaságfejlesztési ciklusban körülbelül kétszer akkora mértékű beruházásra lehet számítani, mint az első fejlesztési ciklusban.

A magyar kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség közös vajdasági gazdaságfejlesztési programjának első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult. 

(MTI)

0 Megjegyzések

Hirdetés