Hirdessen itt

Hamburgi tenisztorna - Fucsovics legyőzte Kohlschreibert és nyolcaddöntős

Fucsovics Márton sima két szettben legyőzte a német Philipp Kohlschreibert az 1,85 millió euró (603 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában hétfőn.
A mérkőzés első játszmájában Fucsovics (a világranglista 50. helyezettje) 2:1-es vezetését követően került brékelőnybe, 37 perc után már szettelőnye volt. A második játszmában még nagyobb volt a különbség a két játékos között: Kohlschreiber (72.) mindhárom szervajátékát elveszítette, így hiába szólt mellette a hazai pálya és a rutin - a német nyolc ATP-tornát nyert meg, karriercsúcsként pedig a 16. volt a világranglistán -, nullára kapott ki.

A mérkőzés 1 óra 5 percig tartott.

Fucsovics másodszor mérkőzött meg Kohlschreiberrel, először győzte le. A 2018-as vereségét úgy szenvedte el, hogy a döntő szettben feladta a meccset.

A magyar teniszező a nyolcaddöntőben a Dominic Thiem (osztrák, 1.)-Pablo Cuevas (uruguayi) összecsapás győztesével találkozik.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Philipp Kohlschreiber (német) 6:3, 6:0

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések