Hirdessen itt

Csaknem kétszáz fellépő szórakoztatja a közönséget a 14. PanyolaFeszten

Több mint húsz helyszínen csaknem kétszáz fellépő szórakoztatja majd az idei PanyolFeszt vendégeit augusztus 1. és 4. között a hatszáz lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.
A zenei, irodalmi és gasztronómiai rendezvény a "vidék báját" szeretné egy kicsit más formában megmutatni a Tisza, a Szamos és a Túr folyók közelében fekvő községbe érkezőknek - közölték a szervezők. 

A zenei- , sport- és gyerekprogramok, kiállítások és irodalmi estek mellett ebben az évben is lehetőségük lesz a látogatóknak a panyolai portákra betekinteni, azaz a helyiek beengedik a vendéget a saját udvarukra.

Az idén "workshop" formában szerveznek szilvalekvárfőzést, lesz ciberekóstoltatás, de az érdeklődők megtanulhatják például a híres, helyben termő szilvából elkészített ételek fortélyait és a kültéri kemence építésének rejtelmeit is. A sportkedvelőket biciklis és kenutúrákkal várják, emellett főzdelátogatást és templomtúrákat egyaránt szerveznek, a térségi főzőcsapatok pedig a helyi tájjellegű ételeket készítik el a betyárlevestől a szilvalekváros csavart fánkon át a málékásás töltött káposztáig.

Lesz néptáncbemutató, táncház és pálinkakóstoltatás, a zenei és irodalmi programrész fellépői között Tompos Kátya, Orosz Zoltán harmonikaművész és Barátai, a Parno Graszt, a Nana Vortex, Antonia Vai, az Aurovoir zenekar, a Csángálló, a Magyarpalatkai Banda és a Debreceni Népi Együttes ad koncertet. Boggie és Kemény Zsófia irodalmi esttel várja a közönséget, a Debreceni Színjátszó Stúdió pedig Csehov-komédiákat mutat be.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések