Hirdessen itt

Alekszandr Szokurov megszüntette filmes alapítványát

Alekszandr Szokurov, Az orosz bárka rendezője bejelentette, hogy megszünteti a fiatal alkotókat támogató filmes alapítványát az orosz kulturális minisztérium "ellenségessége" miatt - adta hírül a The Guardian című brit napilap honlapja.
Szokurov "barátságtalansággal és agresszivitással" vádolta az orosz kulturális minisztériumot, ezzel indokolta a Primer Intonaciji (Példa az intonációra) elnevezésű alapítványának megszüntetését.

Az orosz rendező 2013-ban hozta létre az alapítványt azzal a céllal, hogy "támogassa a fiatal alkotókat, akik első lépéseiket teszik meg a filmiparban".

Az orosz rendőrség 2018 decemberében nyomozást indított az alapítvány ellen sikkasztás gyanújával, de a vizsgálat végül semmilyen terhelő bizonyítékot nem talált. Egy másik orosz rendezőt, Kirill Szerebrennyikovot házi őrizetben tartanak, őt 2017-ben szintén sikkasztással vádolták meg. Támogatói szerint politikai indítékból folyik ellene eljárás, de tárgyalását többszöri halasztás után még mindig nem tűzték ki - emlékeztetett a brit lap.

Szokurov bírálta Oleg Szencov ukrán filmrendező bebörtönzését, akit 2015-ben terrorcselekmény kitervelése miatt ítéltek 20 évi börtönbüntetésre Oroszországban. Az Amnesty International szerint az ítélet "végzetesen elhibázott" volt, és a tárgyalás a sztálini időket idézte. 2018-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök elutasította Szokurov kérését, hogy lépjen közbe Szencov ügyében.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések