Hirdessen itt

Úzvölgye: zászlórudakkal verték a magyarokat

Most kaptuk a hírt, hogy az úzvölgyi katonatemetőbe román provokátorok törtek be, és rongáltak meg magyar síremlékeket. Csütörtök délután ugyanitt kövekkel dobálták meg a temető körül élőláncot alkotó magyarokat. Cikkünk folyamatosan frissül...
Ortodox szertartás keretében felszentelték csütörtök délután az úzvölgyi katonatemetőben létesített román emlékművet és parcellát.

A karhatalmi erőknek alig fél óráig sikerült pajzsot képezniük a lakatlan hegyi település temetője előtt élőláncot képező székelyföldi tiltakozók és a több ezer román megemlékező között. A temető oldalsó, hátsó részén futballhuligánoknak látszó fiatalok bejutottak a sírkertbe, belülről kitépték a székelykapu szárnyát, így a tömeg benyomulhatott.

   
A székelyeknek el kellett távolodniuk a kerítés mellől, mert belülről zászlórudakkal bántalmazták őket.

Ezután került sor az ortodox szertartásra, amelynek keretében - a papok szóhasználata szerint - felavatták és felszentelték az onnan húsz kilométerre lévő Dormánfalva polgármesteri hivatala által önkényesen állított emlékművet.
   
A magyar tüntetők elvonultak a helyszínről.


MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések