A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kövér László: Legfontosabb feladatunk, hogy újjáépítsük a hazaszeretet

Nemzedékünk legfontosabb feladata, hogy újjáépítsük a hazaszeretet és összetartozás kultúráját – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Torockón, a hatodik alkalommal megrendezett Duna Napon.
Kövér László beszédében úgy fogalmazott: az ember azt ünnepli, ami fontos, 2010 óta minden év június 4-én „mi, magyarok nemcsak gyászolhatjuk Szent István Magyarországának szétesését, de arra is emlékezhetünk, hogy nemzetünk összetartozása egy évszázada erősebbnek bizonyul azon erőknél, amelyek lelkileg is el akarnak bennünket szakítani egymástól, el akarják idegeníteni a magyarságot önmagától”.

A politikus arról beszélt, hogy az ezeréves keresztény magyarság elveszítette ugyan a 20. századot, de nem veszítette el hitét, reményét és képességét arra, hogy megnyerje a 21-ket. „Ezért a mi nemzedékünk legfontosabb feladata, hogy újjáépítsük a hazaszeretet és összetartozás kultúráját. Ez a század legyen az építkezés és a megújulás ideje” – mondta Kövér László.

A házelnök felidézte: 2010 óta komoly utat jártunk be, megkezdődött Közép-Európa és azon belül is a Kárpát-medence újjáépítése. Az itt élő nemzetek közös erőfeszítéssel újra elhelyezték a térséget az európai tárgyalóasztaloknál, és száz esztendővel a trianoni katasztrófa után a Kárpát-medencében lassan, de biztosan elindulunk a nemzeti kiengesztelődés útján. „Igaz ez akkor is, ha a múlt erői időről időre megakasztják ezt a folyamatot” – jegyezte meg.

Hozzátette: 2010 óta olyan államunk van, amely nem hagyja magára nemzetét, hanem építi, olyan állam, amely a nagyvilágban élő minden magyar embernek biztosította az állampolgárság lehetőségét azért, hogy nemzetünk lelki és közjogi egységben összpontosíthassa erejét a szülőföldön való boldogulás érdekében.

„Tudjuk jól, hogy a világon szétszóródott magyarság minden közösségének más és más nehézségeket kell legyőznie azért, hogy megmaradhassunk egymásnak. Mások a gondok Venezuelában és Kárpátalján, mások a gondok az Úzvölgyében és a marosvásárhelyi oktatási intézmények körül, más gondokkal küzdünk Budapesten és Dunaszerdahelyen. A tömör székely mondás úgy tartja: sok a baj, s még gyűl’ hozzá. Ha azonban összefogunk és összetartunk, nincs az a baj, melyre ne találnánk gyógyírt és megoldást, mert – mint a költő mondja – mi, magyarok, együtt erő vagyunk, szerteszét pedig csak gyöngeség” – mondta Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke köszönetet mondott a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek, mint mondta a cég által felújított és üzemeltetett torockói Duna Ház kiváló és követendő példája annak, hogy miként tehető átélhető élménnyé és közösségi örömforrássá a magyar embereknek a közös nyelvben, kultúrában és sorsban gyökerező összetartozását.

Köszönetet mondott a torockóiaknak is, „akik szintén szívügyüknek tartják, hogy itt, a Székelykő alatt otthon érezze magát minden magyar ember, és jól érezze magát minden jóakaratú vendég”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések