Hirdessen itt

Kasszasiker lett a Godzilla II. Amerikában a hétvégén

A Godzilla II – A szörnyek királya című film vette át az észak-amerikai mozis kasszasikerlista vezetését a hétvégén.
A Michael Dougherty rendezte Godzilla-folytatásra péntektől vasárnapig 49 millió dollárért – 14,2 milliárd forintért – váltottak jegyet a nézők. Az eredeti, Gareth Edwards által rendezett Godzilla-film iránt 2014-ben jóval nagyobb volt az érdeklődés: a premierhétvégén a dupláját hozta, 93 millió dollárt – 27 milliárd forintot – keresett a mozikban.

A múlt hét végi listavezető, Guy Ritchie játékfilmes Aladdinja a második helyre szorult 42 millió dolláros – 12,2 milliárd forintos – bevétellel. Dexter Fletcher Rocketman című Elton John-életrajza pedig a harmadik helyen kezdte forgalmazását 24 millió dolláros – 7 milliárd forintos – jegyeladással.

A hétvége legjobban megtérülő filmbemutatója a Mami című horror volt Octavia Spencerrel a főszerepben: az ötmillió dollárból – 1,5 milliárd forintból – forgatott produkció három nap alatt 18,2 millió dollárt – 5,3 milliárd forintot – keresett a mozikban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések