Hirdessen itt

Az uniós átlag alatt alakul a magyar munkanélküliség

Magyarországon a munkanélküliségi ráta tavaly 3,5 százalék volt, míg az európai uniós átlag 6,8 százalék – mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője hétfő reggel az M1 Ma reggel adásában.
A közgazdász emlékeztetett rá, hogy a rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony a munkanélküliség Magyarországon, mint most; eközben ez az arány Görögországban 20 százalék, Olaszországban pedig 10,6 százalék volt tavaly. Az utóbbiban a munkaképes népesség 10 százaléka már nem is keres munkát.

Hozzátette, az alulfoglalkoztatottság – amikor a munkaadó nem tudja teljes munkaidőben foglalkoztatni dolgozóit – is inkább a déli államokban jellemző, míg Magyarországon a túlóra okoz problémát.

Elmondta azt is, a munkanélküliség a diplomások között a legalacsonyabb – körülbelül 1-2 százalék -, s a 2008-as válság után ez folyamatosan javul.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések