Hirdessen itt

Sikeresen folytatódik a felvidéki fejlesztések sorozata

Sikeresen folytatódik a magyar közösség megerősítését célzó fejlesztések sorozata a Felvidéken - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kassához közeli Debrődön, ahol részt vett a magyar állami támogatásból megépített Szent László Zarándokszálló ünnepélyes átadásán hétfőn.
Az új zarándokszállót egy a még a tizennyolcadik században, iskolaként és templomként is működő épületből alakítottak ki a többségében magyarok lakta kelet-szlovákiai kisközségben. Debrőd, ahol a legenda szerint Szent László lova patkójával fakasztott forrást, nagy hagyományú búcsújáróhelynek számít a tágabb régióban is.

Potápi Árpád János közölte: a környéken az elmúlt években számos beruházás történt, ezek sorában említette a kassai Rovás társulás új, magyar házként is működő székházát, illetve a Márai-emlékházat is. Rámutatott: évek óta sikeresen zajlik  a magyar közösség megerősítését célzó fejlesztések sorozata.

Készülőben van a Magyar Kultúrcentrum Nagyidán, amelyet várhatóan augusztusban adnak át, készül az új iskolaközpont Szepsiben, illetve folyamatosan haladnak a fejlesztések a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében is - tette hozzá.

Debrőd a Szent László-emlékút kiemelkedő jelentőségű pontja, az ott átadott zarándokszálló megépítéséről még 2016-ban hozott döntést a nemzetpolitikai államtitkárság, amely a fejlesztést 127 millió forinttal támogatta.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések