A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

PM: A kormányzati intézkedések is segítették a beruházások kiugró növekedését

A kormány gazdaságpolitikájának és meghozott intézkedéseinek eredményeként idén folytatódott a beruházások dinamikus bővülése. Ebben kiemelt szerepet játszott az uniós források hatékony felhasználása, az otthonteremtési program, valamint az unió legalacsonyabb társasági adókulcsa – így kommentálta a Pénzügyminisztérium (PM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentését.
A KSH adatai szerint az első negyedévben 26,4 százalékkal nőttek a beruházások a tavalyi 17,0 százalékos emelkedés után. A beruházások erős élénkülését elsősorban a vállalkozások fejlesztései eredményezték, a feldolgozóipar kapacitásnövelést célzó beruházásai 32,6 százalékkal nőttek.

A fejlesztések lendületét mutatja, hogy 2018. negyedik negyedévéhez képest 6,8 százalékos volt a növekedés. A kormány tartósan magas ütemű gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásait alátámasztja, hogy szinte valamennyi nemzetgazdasági ágazatban emelkedtek a beruházások. Az egyes szektorok közül a lakásépítésekhez és az infrastrukturális fejlesztésekhez köthető építési beruházások 32,4 százalékkal növekedtek, hasonló mértékű bővülés jellemezte a feldolgozóipart, emellett 20 százalék felett emelkedtek a gépberuházások is.

A vállalkozások beruházási aktivitása kiugró mértékben, 38 százalékkal nőtt, de jelentős fejlesztések történtek a közszféra számos területén is, kiemelten az egészségügyben. A lakásépítési kedv változatlanul töretlen: az első negyedévben 3,7 ezer új lakás épült, ami 8 százalékos bővülés. Ez a következő időszakban tovább folytatódik, hiszen áprilisra már érdemben átlépte a 100 ezret azoknak a családoknak a száma, akik a kormány 2015-ben indult otthonteremtési programjának köszönhetően közel 305 milliárd forint támogatást kaphattak – hangsúlyozta a közlemény.

A kormány gazdaságpolitikai intézkedéseinek és a tőkevonzó befektetési környezetnek köszönhetően a beruházási ráta 2017 óta dinamikusan emelkedik. Az idei év első negyedévében ennek értéke meghaladta a 26 százalékot, amellyel Magyarország az Európai Unió élmezőnyében helyezkedik el, lényegesen felülmúlva mind a tagállamok, mind pedig a visegrádi országok átlagát.

Az év hátralevő részében a beruházások további növekedése várható, amit a már bejelentett, illetve tervezett vállalati fejlesztések, a kedvező hitelezési környezet, a lakásépítések számának emelkedése, valamint az uniós források felhasználása egyaránt támogat. Ezeket a kedvező folyamatokat erősíthetik a kormány versenyképességi programjában foglalt intézkedések is, amelyekkel fenntartható pályán marad az uniós átlagot érdemben meghaladó, négy százalék feletti gazdasági bővülés – állapította meg a Pénzügyminisztérium.

A címlapfotó illusztráció.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések