Hirdessen itt

Pamela Rendi-Wagner lesz az osztrák szociáldemokraták kancellárjelöltje

Pamela Rendi-Wagner pártelnököt indítja kancellárjelöltként az előrehozott parlamenti választásokon az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ). A párt országos elnöksége egyhangúlag döntött erről vasárnap tartott ülésén.
Rendi-Wagner jelölését hivatalosan az európai parlamenti választásokat követő hétfőre, május 27-re összehívott ülésén erősíti meg az elnökség.

A vasárnapi tanácskozást követő sajtótájékoztatóján az SPÖ elnöke élesen bírálta Sebastian Kurz kancellárt, mondván, személyes felelősség terheli a néppárti-szabadságpárti kormánykoalíció bukásáért. Rámutatott, Kurz pusztán önzésből és a hatalom megtartása végett tette meg alkancellárnak a szabadságpárti Heinz-Christian Strachét, amivel súlyos válságba vezette az országot, és ártott Ausztria nemzetközi megítélésének.

Rendi-Wagner kifogásolta azt is, hogy a néppárti kancellárnak nincs elképzelése a választásokig tartó átmeneti időszakról. A szociáldemokraták szerint mielőbb átmeneti kormányt kell felállítani, amelyben a jelenleg szabadságpárti politikusok vezette belügyi, védelmi és igazságügyi tárcák irányítását szakértők veszik át, mert csak így lehetséges az Ibiza-botrány teljes feltárása.

Rendi-Wagner egyben sürgette a Nemzeti Tanács (parlament alsóháza) rendkívüli ülésének összehívását szerdára.

Kiemelte: 

jelen helyzetben az ügy feltárása mellett mindenekelőtt stabilitásra, őszinteségre és a méltóság megőrzésére van szükség, mert csak így nyerhető vissza az emberek politikába és intézményekbe vetett bizalma.

Sebastian Kurz osztrák kancellár szombat este jelentette be, hogy felbontja a koalíciót az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) , miután annak vezetője, Heinz-Christian Strache egy korrupciós botrány miatt lemondani kényszerült alkancellári és pártelnöki tisztségéről.

Az FPÖ elnöke körüli botrány péntek este robbant ki, miután a Spiegel és a Süddeutsche Zeitung című német lapok közzétettek egy videofelvételt, amelynek tanúsága szerint a szabadságpárti politikus két éve a spanyolországi Ibiza szigetén a 2017-es választási kampányhoz nyújtandó támogatásért cserébe állami megbízások elnyerését helyezte kilátásba egy ausztriai befektetésre készülő, magát dúsgazdagnak valló orosz nőnek. A találkozón jelen volt Johann Gudenus, az FPÖ frakcióvezetője is.

Strache szerint politikai karaktergyilkosság áldozata lett.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések