A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Palkovics László: nincs egységes megoldás a jövő közlekedésére

Nem létezik olyan egységes megoldás a jövő közlekedésének fejlesztésében, mint amilyet annak idején például a belsőégésű motorok megjelenése jelentett, a járműipar szereplőinek egy sor új kihívásnak kell megfelelniük - jelentette ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen, a III. Mobil Járműipari, Logisztikai Szakkiállítás és Konferencia megnyitóján. 
A miniszter a ZalaZONE járműipari tesztpálya fogadó épületében megrendezett szakmai tanácskozáson szakemberek előtt úgy fogalmazott: egyelőre a belsőégésű motorral hajtott járműveket sem kell leírni, a fejlesztéseknél azonban előtérbe fognak kerülni az olyan hibrid megoldások, amelyeknél egy jármű többféle hajtással is rendelkezik.

Az elektromos hajtással rendelkező járművek esetében sem mindegy, hogy az általuk használt energiát mennyire környezetkímélő módon állítják elő. Ahhoz pedig, hogy ezek a járművek elterjedjenek, negyvenszer annyi töltőállomásra lesz szükség, mint amennyi jelenleg van - mondta a miniszter.

Szólt arról is, hogy az önvezető járművek alkalmazása ma már nem jelent technológiai kihívást, sokkal inkább jogi és erkölcsi kérdésekre kell választ találni. Például arra, hogy az autonóm működő, egymással kommunikáló járművek hozhatnak-e döntést egy-egy veszélyes helyzetben? - vetette fel. Tény, hogy működésükkel sokkal biztonságosabbá válna a közlekedés, de ha mégis bekövetkezne egy baleset, azért vajon ki lenne a felelős?  - tette hozzá.

Palkovics László kitért rá: Magyarországon ma már minden prémium márka jelen van, legtöbben nemcsak gyártani, hanem fejleszteni is szeretnének nálunk.

Ehhez kínál kiváló környezetet és feltételeket a 45 milliárd forintos beruházással épülő ZalaZONE járműipari tesztpálya, amelynek első ütemét néhány napja adták át.

A szakmai konferencián Hamar Zoltán, a Zala ZONE üzemeltetési vezetője mutatta be a beruházást, szólt a tesztpálya további fejlesztésének irányairól.

Kiemelte, hogy a zalaegerszegi pálya nem kizárólag az önvezető járművek tesztelésére alkalmas, tesztelhetők ott azok a már mindennapokban használt járművek is, amelyek egyre több vezetést támogató, részben önműködő asszisztens rendszerrel rendelkeznek.

Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár az 5G hálózatok fejlesztéséről tartott előadásában elmondta: az ötödik generációs mobil hálózat a jelenlegi 4G-s rendszernél százszor több adatot tud majd továbbítani, sokkal rövidebb idő alatt, egyszerre sokkal több eszköz vagy felhasználó között teremt kapcsolatot. 

Hozzáfűzte: infokommunikációs hálózatot nemcsak az önvezető autóknál, de a felhő alapú kommunikáció során az okos otthonok eszközeinek működtetésére és az iparban is tudják majd használni.

Közölte, hogy a kormányzat célkitűzése szerint 2025-ig a nagyvárosokban és a főbb közlekedési útvonalak mentén elérhetővé kívánják tenni az 5G-s hálózat.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések