A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Óvodai sportpályát, felújított óvodákat és orvosi rendelőket adtak át Kárpátalján

Magyar kormányzati támogatással készült óvodai sportpályát, két-két felújított óvodát és orvosi rendelőt adott át ünnepélyesen kedden három kárpátaljai magyarlakta településen Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos.
A Kárpátaljának nyújtott magyar állami támogatás keretében készült és felújított oktatási-nevelési és egészségügyi létesítmények folytatódó átadásáról Grezsa István az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a Felső-Tisza-vidéki Visk nagyközség Mustármag Óvodájában a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épült multifunkciós ovi sportpályát avatott fel. „A létesítmény párját ritkítóan különleges, minden tekintetben megfelel a korszerű pedagógiai elveknek, amelyek a gyermekek mozgáskultúrájának korai fejlesztésére helyezik a hangsúlyt”- tette hozzá. Egyben annak a reményének adott hangot, hogy az óvodafejlesztési program harmadik szakaszának megvalósítása során sikerül több ilyen sportpályát telepíteni Kárpátalján és a többi nemzetrész óvodáiban.

A felújított viski orvosi rendelő átadása kapcsán a miniszteri biztos elmondta: Kárpátalján folytatódik a rendelő-felújítási program keretében modernizált családorvosi rendelők átadása is, így kedden még egy további felújított ilyen létesítmény felavatása történik meg a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalván. A magyar kormány ezzel a támogatási programmal az ukrajnai egészségügyi alapellátási reform sikeréhez szeretne hozzájárulni a kapcsolódó infrastruktúra rendbetételével a kárpátaljai magyar településeken – emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 27 orvosi rendelő felújításához nyújtott és nyújt segítséget a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ) közösen megvalósított projekt keretében, hiszen Kárpátalján – mint fogalmazott – köztudomásúan tarthatatlanul rossz állapotok uralkodtak az alapszintű ellátásban. A magyar kormány már egy évvel ezelőtt valamennyi magyar település számára biztosította az új ukrán egészségügyi törvény előírásainak megfelelő rendelői alapfelszerelést – mutatott rá.

Grezsa István azt is kifejtette, hogy a kárpátaljai magyarság körében a rossz ukrajnai egészségügyi ellátás az egyik motivációs oka a szülőföld elhagyásának. „Ebből adódóan a magyar kormány a Kárpátaljának nyújtott egészségügyi támogatással a magyarok szülőföldön maradását szeretné elősegíteni” – mondta.

A nagyszőlősi járási Nagypalád két felújított óvodájának a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel (KMPSZ) közösen történt átadása kapcsán a miniszteri biztos azt hangsúlyozta, hogy a két intézmény korszerűsítése szerves részét képezi a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében Kárpátalján 6 milliárd forintból megvalósuló nagyszabású óvodafejlesztési projektnek, amelynek köszönhetően 139 óvoda újul meg és 32 új gyermekintézmény épül fel. „Ez a gazdag program nem csak a kárpátaljai magyar közösséget erősíti meg, hanem a többségi nemzethez tartozók számára is egyértelművé teszi, hogy Magyarország megbízható jó barátja Ukrajnának” – szögezte le Grezsa István.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések