Hirdessen itt

Nagyerdei Szabadtéri Játékok: húsz színházi előadás az idei programban

Az idei nyári színházi programsorozatban a helyi Csokonai Színház mellett tizenegy vendégtársulat tizennégy produkcióját, összesen húsz előadást láthat majd a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönsége - jelentette be Debrecen polgármestere a rendezvény sajtótájékoztatóján pénteken a Kölcsey központban.
Papp László (Fidesz-KDNP) egy egyik legjobb döntésnek nevezte, hogy 2014-ben felújították a nagyerdei pihenőpark egy részét és a szabadtéri színpadot, ahol tavaly már több mint 34 ezren tapsoltak a bemutatott produkcióknak.

A szabadtéri színjátszásnak nagy hagyományai vannak Debrecenben - tette hozzá a polgármester, megemlítve, hogy már 1950-ben voltak szabadtéri színielőadások a városban, 25 éve indult újra a szabadtéri színjátszás a városban, és öt éve nyitották meg újra az ezer látogató befogadására alkalmas nagyerdei szabadtéri színpadot.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések