A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Mintegy 14 milliárd korona lenne a bankadó bevétele Csehországban

Mintegy 14 milliárd koronát (182 milliárd forint) hozna évente az államkasszába a bankadó bevezetése Csehországban - jelentette ki Jan Hamácek, cseh kormányfő-helyettes és belügyminiszter pénteken Prágában egy vitafórumon.
A bankadó bevezetését a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a kisebbik kormánykoalíciós tag követeli, jelenleg ennek feltételeit és konkrétumait egyeztetik az Andrej Babis vezette ANO mozgalommal. 

Hamácek, aki egyben a CSSD elnöke is, újságíróknak elmondta: a bankadót a bankok aktívumai alapján határoznák meg. Az adó mértéke 50 milliárd koronáig 0,05 százalék, 100 milliárdig 0,1 százalék, 300 milliárdig 0,2 százalék, 300 milliárd koronán felül 0,3 százalék lenne. 

A bankadó bevezetése Hamácek szerint feltétele annak, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben az egy gyermekre jutó állami támogatást az eddigi 220 ezer koronáról 300 ezerre emelje.

Anna Schillerová kormányfő-helyettes, pénzügyminiszter (ANO) azt mondta, hogy a bankadó négy sávját elfogadhatónak és reálisnak tartja. 

Andrej Babis kormányfő csütörtökön tárgyalt a témáról a csehországi bankok vezetőivel. Babis a találkozó után kijelentette: egyetértett a banki vezetőkkel, hogy a bankadó bevezetése lassíthatná a cseh gazdaság növekedését. 

A kormányfő ezért a bankadó helyett inkább egy speciális alap létrehozását részesítené előnyben, amelybe a bankok pénzt utalnának át. 

Jan Hamácek szerint Babis elképzelése nem kompatibilis a csehországi pénzügyi rendszerrel. "Nem tudom elképzelni, hogy az adókötelezettség bármilyen módon is az önkéntességen alapuljon. Az államnak egyértelműen meg kell mondania, hogy milyenek az adók és kinek kell fizetnie" - mondta Hamácek újságíróknak.

A cseh kormánykoalíció a hét elején megegyezett abban, hogy a közeljövőben 7 százalékos adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Google vagy a Facebook. 

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések