Megsérült egy motoros, és egy autó is lángolt Hajdú-Bihar Megyében

Az elmúlt hét utolsó napja is adott tennivalót a tűzoltóknak és a rendőröknek. 
Egy motorkerékpár és egy személyautó ütközött össze vasárnap délelőtt Hajdúböszörményben, a Külső-Hadházi és Középkert utcában. A hajdúböszörményi hivatásos tűzoltók a területet biztosították a rendőrség kiérkezéséig. A mentőszolgálat a motorost kórházba szállította.

Kigyulladt egy személygépkocsi vasárnap délután a 33-as számú főúton, Hortobágy közelében. A balmazújvárosi önkormányzati tűzoltókat riasztották, akik a teljes terjedelmében lángoló autót egy vízsugárral oltották el. A vezetője idejében el tudta hagyni a járművet, így nem sérült meg a tűzben.

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 8 személyt fogott el, akik közül 6 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, míg 2 személyt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 12 személyt állítottak elő, köztük 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 12 esetben történt.

0 Megjegyzések

Hirdetés