Légy jó mindhalálig - Szimfonikus koncertszínházi előadás Debrecenben

Szimfonikus koncertszínházi előadáson láthatja a közönség a Légy jó mindhalálig című musicalt júliusban a debreceni nagyerdei színpadon - közölték a szervezők pénteken a Református Kollégium múzeumának iskolatörténeti termében.
A musical élő szimfonikus zenekari kísérettel a debreceni Csokonai Színház és a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közös produkciójában, Móricz Zsigmond születésének 140. évfordulója alkalmából kerül színre - az 1991-es debreceni ősbemutató, illetve a 2013-as felújítás után - ismét a cívis városban.

A színpadi kép különleges látványvilágot kínál majd: a Kodály filharmonikusok a színpad közepén lesznek, a szereplők emeletes, eltolt színpadon játszanak, miközben ott lesz a színen a Lautitia gyermekkar is. A debreceni Ady Endre gimnázium drámatagozatos tanulói és tehetséges fiatal táncművészek közreműködésével több mint száz fős szereplőgárda kelti életre Nyilas Misi történetét - ismertette a részleteket Jóna Szabolcs koreográfus.

Bókai Zoltán, a Pécsi Nemzeti Színház karmestere, a produkció új szimfonikus hangszerelésének elkészítője azt mondta, még nem vett részt olyan produkcióban, ahol ennyi gyerek lép fel szabadtéri színpadon. 

Bálint Albin rendező kísérletnek nevezte a debreceni bemutatót, szerinte ugyanis "a koncertszínház Magyarországon még nem bevett irány". Különleges élményt ígér, hogy miközben zajlik a cselekmény, a színpadon végig jelen van egy harminc tagú zenekar és egy énekkar is - jegyezte meg a rendező.

Két előadást terveznek július 23-án és 24-én a Nagyerdőben, de már több helyről is van érdeklődés a produkció iránt - mondta az MTI érdeklődésére.

A két előadáson Nyilas Misi szerepét Németh Krisztián Róbert, illetve Szoboszlai Balázs alakítja.

A kollégiumi helyszínre a nagyállomástól villamoson érkeztek a sajtótájékoztató résztvevői, akik az utazóközönség figyelmét is felhívták a készülő bemutatóra.

Bódor Edit, a Főnix rendezvényszervező igazgatója és Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója a villamos indulása előtt együtt jelentették be: a Nagyerdei Szabadtéri Játékok színházi előadásaira és koncertjeire váltott belépőjeggyel rendelkezők térítésmentesen utazhatnak a DKV menetrendszerű villamosain, autóbuszain és trolibuszain az adott előadás kezdete előtt két órával kezdődően, az előadás napján üzemzárásig.

(MTI)

0 Megjegyzések

Hirdetés