Hirdessen itt

Kortárs költők verseit is elhozták Püspökladányba

A szíveteket köszönöm címmel zenés irodalmi műsor volt a püspökladányi Kecskés Gyula Városi Könyvtárban.
Erdélyi Márta Sesztina Jenő-díjas versmondó kedvenc költőjének Reményik Sándornak egyik verséből, A szíveteket köszönöm választott címet legújabb irodalmi műsorának. A Debreceni Lyra Művészeti Csoport, élén a meghívott előadóval többször szerepelt már Püspökladányban. Elég ha a nagysikerű Sinka István, Ratkó József emlékestekre gondolunk, de kortárs költők műveit – Oláh József, Boda István – is bemutatták.

Erdélyi Márta elmondta a jelenlévőknek, hogy családi szeretetről szóló műsorára készülve sokáig mellőzött, ismeretlen vagy kevésbé ismert költőket és alkotásokat is hozott – egy régi irodalmi antológiából válogatva. Hiszen a nagy hatású, hitvalló költőink, mint Koszterszitz József, magyar katolikus pap, író, Reményik Sándor, Dsida Jenő, Ady Endre, Juhász Gyula, Pilniszky János műveik, így aktualitásuk örök érvényűek. Érzelmi ráhangolódásként József Attila: Kertész leszek című verse hangzott el, amit Soós Judit énekes tolmácsolásában is hallhattunk. A verses blokokkat végig zenei rész kísérte, s a közönség gyönyörködhetett a csodálatos énekhangú művésznő előadásában. Természetesen ezúttal sem hiányozhattak a kortárs költők – Ratkó József, Szabó Éva, Andics Benő – versei.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések