Hirdessen itt

Kábítószert találtak egy mercedes motorterében Kisvárdán

A Kisvárdai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága, a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztálya, valamint a Kisvárdai Rendőrkapitányság munkatársai Kisvárdán vontak ellenőrzés alá egy Mercedes típusú személygépkocsival közlekedő férfit 2018. október 1-jén.

A rendőrök az intézkedés alatt a járművet átvizsgálták, és annak motorterében, a sárvédő belsejében elrejtve 163,8 gramm mennyiségű kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak, és foglaltak le. Az előzetesen elvégzett gyorsteszt eredménye alapján a lefoglalt anyag speed, amit Zs. Sándor 67 éves mezőladányi lakos eladásra szánt.


A rendőrök a férfit a rendőrkapitányságra előállították, ahol kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és bűnügyi őrizetbe vették. Az ügyben beszerzett szakértői vélemény alapján a gyanúsított cselekményét jelentős mennyiségű kábítószerre követte el.

A nyomozók az eljárás során több fogyasztót kihallgattak, akik rendszeresen vásároltak tiltott szert a gyanúsítottól. A rendőrség előterjesztést tett a 67 éves férfi letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes ügyészség javaslatára a Kisvárdai Járásbíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések