Több száz osztrák nyilatkozott az ország egyik legnevesebb újságjának a migrációról, és finoman szólva sem osztják a bevándorláspártiak által annyiszor hangoztatott pozitívumokat.
A Kronen Zeitung a napokban közölt olvasói beszámolókat a migráció Ausztriára gyakorolt hatásairól. Erre nem sokkal Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár beszéde után került sor, aki arról beszélt, hogy országában népességcsere zajlik.
Noha ezt a bevándorláspárti oldalról sokan összeesküvésnek nyilvánították, mintha egyáltalán nem is lehetne érteni, miről beszél Strache, a Kronen Zeitung olvasói ezt az álláspontot azonban nem igazolják.
A TÁRSASHÁZUNKBAN ANNYIRA MEGROMLOTT A HANGULAT, HOGY ALIG VÁRJUK, HOGY VÉGRE ELKÖLTÖZHESSÜNK, ÉS NYUGODTAN ÉLHESSÜNK
– nyilatkozta egy idős házaspár. Rengeteg olvasó számolt be arról, hogy a migránsok nem hajlandóak semmilyen szinten alkalmazkodni.
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN, AHOVA A GYEREKEM JÁR, MÁR NEM MENNEK KIRÁNDULÁSRA AZ OSZTÁLYOK AZ IDEGEN KULTÚRÁBÓL ÉRKEZETT TANULÓK MIATT. A MENZÁT IS AZ Ő VALLÁSI IGÉNYEIKNEK MEGFELELŐEN ALAKÍTJÁK ÁT. FÉLELMETES, MENNYIRE ERŐSZAKOS AZ EGYIK GYEREK, AKI EBBŐL AZ IDEGEN KULTÚRÁBÓL ÉRKEZETT.„
Egy másik szülő arról panaszkodott, hogy a migránsok és gyerekeik egyáltalán nem akarják megtanulni a német nyelvet. Ez sajnos nem mostani probléma, már 2016-ban is arról beszéltek osztrák tanárok, hogy egy egész generáció ki fog esni a munkapiacról, amiért nem voltak hajlandóak megtanulni németül.
Volt olyan olvasó, aki egyenesen azt mondta:
AZ UTCÁKON, A TÖMEGKÖZLEKEDÉSEN ÉS A HELYHATÓSÁGI ÉPÜLETEKBEN MÁR ÚGY ÉREZZÜK MAGUNKAT, MINTHA IDEGENEK LENNÉNK A SAJÁT HAZÁNKBAN.”
Forrás: 888.hu
0 Megjegyzések