...

Gyermekotthonoknak adott át magyar vállalkozói adományt és tájházat avatott Grezsa István Kárpátalján

Nyolcmillió forint összértékű, mosószerből és tartós élelmiszerekből álló csomagokat - Rusznyák László, nyíregyházi vállalkozó adományát - adott át ünnepélyes keretek közt három kárpátaljai gyermekotthonnak és egy segélyszervezetnek az adományozóval közösen Grezsa István kormánybiztos pénteken az ungvári járási Nagydobronyban, ahol magyar kormánytámogatással létesült tájházat is felavatott.
Az Irgalmas Samaritánus Gyermekotthonban tartott ünnepségen mondott beszédében Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy nem csak a magyar kormány nyújt támogatást Kárpátaljának, hanem mások mellett anyaországi vállalkozók is. Rusznyák László és felesége nagylelkű adománya is jelzi, hogyan valósul meg a gyakorlatban a nemzeti összetartozás politikája - tette hozzá.

A kormánybiztos kifejtette, hogy a tisztítószerek és tartós élelmiszerek nagy segítséget jelentenek az ukrán állami támogatás nélkül működő, a gyermekeket magyar és keresztény szellemben nevelő otthonoknak. Ezek az intézmények - emelte ki - lelki erőt, belső tartást adnak ahhoz a nemzetépítő politikához, amit a magyar kormány folytat évek óta Kárpátalján. Felbecsülhetetlen értékűnek nevezte azt a munkát, amelyet a 70 árva és halmozottan hátrányos helyzetű lánygyermeket nevelő nagydobronyi református árvaház és a 35 gyermek számára családi körülményeket biztosító ráti római katolikus Szent Mihány Gyermekotthon végez.

Rusznyák László az MTI érdeklődésére elmondta, hogy korábbról ismeri a nagydobronyi református gyermekotthont, és csodálattal tölti el az az önfeláldozó tevékenység, amelyet az intézmény dolgozói a nagyon nehéz ukrajnai helyzetben nap mint nap kifejtenek az árva és beteg gyermekek nevelése érdekében. Ezért döntöttek úgy, hogy erejükhöz mérten igyekeznek támogatni a nagydobronyi, ráti és szolyvai állami gyermekotthont, valamint a Munkács központtal működő Szent Erzsébet Katolikus Karitászt egy-egy kétmillió forint értékű adománnyal - közölte. Elmondása szerint mindegyik intézmény 25 ezer mosáshoz elegendő, bőrkímélő organikus mosószert és káros anyagoktól mentes tartós élelmiszereket kap. Azt is jelezte, hogy a jövőben további adományokkal fog hozzájárulni az említett kárpátaljai intézmények működéséhez.

Grezsa István délután Nagydobronyban ünnepélyesen átadta a magyar kormány támogatásával létesült tájházat. Az év elején felavatott, ugyancsak magyar kormányzati támogatással épült Magyar Házhoz tartozó tájház átadásán mondott beszédében a kormánybiztos kiemelte, Kárpátalja legnagyobb magyar községének az életereje, különlegessége csak a hagyományain keresztül értelmezhető. A most megnyíló tájház összegyűjtötte mindazt, ami naggyá tette a nagydobronyi közösséget - mondta. Ezeket a hagyományokat, amelyek évszázadokon át megtartották a helyi magyarságot, át kell menteni a jövőnek, meg kell őket ismertetni a felnövekvő nemzedékekkel, hogy legyen miből erőt meríteniük, ha esetleg nehezebb körülmények közé kerülnek - hangoztatta Grezsa István.

(MTI)

0 Megjegyzések

Hirdetés