Hirdessen itt

Ferenc pápa megkezdte bukaresti látogatását

Már leszállt a Szentatya repülőgépe az Henri Coanda nemzetközi repülőtéren.
Ferenc pápa repülőgépe helyi idő szerint 11:10-kor leszállt a bukaresti Henri Coanda nemzetközi repülőtéren. A Szentatyát Klaus Iohannis államfő köszöntötte. Üdvözlő beszédét követően a vatikáni küldöttség elindult a román elnök hivatalába, a Cotroceni palotába. Ferenc pápa holnap Csíksomlyóra látogat – amint azt tegnap a Twitteren közölte, zarándokként megy a búcsújáró helyszínre.

Ferenc pápa először a román világi vezetőkkel találkozik, majd a többségében ortodox vallású Románia patriarkátusánál tesz ökumenikus látogatást, és Daniel pátriárkával együtt az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálist is felkeresi.

Délután kezdődik Ferenc pápa „járjunk együtt” mottóval megszervezett pásztori útja Romániában, amelynek első állomásán a bukaresti római katolikus Szent József székesegyházban pontifikál szentmisét.

Az egyházfő mostani látogatásán egyházmegyéjükben keresi fel a romániai katolikus közösségeket, húsz évvel II. János Pál pápa egyházdiplomáciai premiernek számító, Bukarestre korlátozódó történelmi látogatása után.

A két évtizeddel korábbi látogatás alkalmával először járt a katolikus egyházfő ortodox többségű országban. A mostani alkalom is történelmi: először látogat el a pápa Erdélybe.  A romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket szombaton, a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben keresi fel a pápa: az itt bemutatandó szabadtéri szentmise szinte végig latin és magyar nyelven zajlik.

A pápa szombat délután a moldvai Jászvásáron (Iasi) fiatalokkal és családokkal találkozik.  Vasárnap az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá szentmise keretében hét román vértanú görög katolikus püspököt.

A társadalmi és politikai erők összefogására buzdított Ferenc pápa Bukarestben 

Összefogásra buzdított, a politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi erők együttműködésének erősítését sürgette Ferenc pápa pénteken a bukaresti elnöki hivatalban román állami vezetők és a civil társadalom képviselői előtt.

A katolikus egyházfő örömét fejezte ki, hogy a néhai II. János Pál pápa történelmi látogatása után húsz évvel, a román uniós elnökség idején tehet látogatást Romániában, 30 évvel az után, hogy az ország felszabadult az elnyomás és elszigeteltség alól, ami lehetővé tette, hogy a polgárok ismét szabadon vallhassák meg hitüket.

Ferenc pápa az emigrációt nevezte Románia legsúlyosabb társadalmi problémájának, amely falvak elnéptelenedéséhez vezetett. Megértéssel szólt ugyanakkor azokról a román vendégmunkásokról, akik hátrahagyva családjukat, külföldön vállalnak munkát.

cikkünk frissül

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések