Az Úz-folyó haragosan hömpölygött május 7-én, tíz nappal a szégyenletes temetőátadás előtt. E folyó és völgye sok gyalázatot, halált és könnyet mosott már magával, de a Hargita megyével szomszédos Bákó megye most mindenen túl tesz. Magyar honvédek sírhantjait dobják arrébb, hogy ismeretlen (nem létező) román katonáknak állítsanak emléket magyarok teste felett.
Az 1916 augusztusában a világháborúban semlegesként tetszelgő román hadsereg 7. gyaloghadosztálya váratlanul megtámadta Magyarországot. Különösebb ellenállás nélkül eljutottak Csíkba és Udvarhely megyébe. Támadásukra az Osztrák–Magyar Monarchia meglepetésében nem tudott kapásból válaszolni, ám október 15-én 500 km szélességben indítottunk ellentámadást, és tíz nap alatt kisöpörtük a román betolakodókat.
1916 novemberében az orosz cári 9. hadsereg vette át a románok szerepét – persze román támogatással –, és támadta meg Magyarországot. Az Úz-völgyében három hónapos állóháború alakult ki, amire 1917 márciusában a magyar királyi 39. honvéd gyaloghadosztály négy ezreddel tette fel a pontot az i-re, és szorította ki az oroszokat. Az Úz-völgye stratégiai átkelőhely volt Magyarország felé, így érthető, hogy Oroszországnak épp oly fontos volt, mint Magyarországnak.
A magyar honvédők viszont hazájukat védték, ezért történhetett meg a márciusi győzelem.
1000 magyar és német katona veszett oda az Úz-völgyében, újabb ezer a csíkszeredai Mikó-vár mellett felállított kórházban halt meg.
Hazájukat, Magyarországot nem adták idegen kézbe, ezért katonai temető sírhantjai nőttek az Úz partján. Ők szerezték vissza három hónap alatt Magyaros-tetőt, Söverjest, Lápost, a Névtelen-kúpot és természetesen Úz-völgyét.
Az orosz tett még pár erőtlen kísérletet, de azok nem jártak sikerrel. 1917 őszén a kommunista forradalom miatt visszavonták az orosz erőket, így az ország keleti határát Magyarország megvédte.
Bár az ókori bölcsek szerint kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, a románok mégis megtették. 1944. augusztus 23-án Románia átállt az addig általuk gyűlölt szovjet Vörös Hadsereg oldalára. Három nappal később, augusztus 26-án a 2. Ukrán front 12 órakor támadást indított Magyarország ellen 22 páncélossal és több ezer gyalogossal. Az Úz-völgyében 50 magyar honvéd védte a határt. Mind odaveszett.
A második világháború végén Magyarország már rég szabadult volna a kínoktól, de a világpolitika és a világurai mást róttak ki nemzetünkre. A háborúból nem engedtek minket kilépni, hát az ötven határt védő honvéd áldozata lett a Vörös Hadsereg pusztító támadásának.
Az Úz partjához közel magyar keresztek és sírhantok emlékeznek a hősökre, de a szomszédos Bákó megye román vezetői úgy döntöttek, hogy a magyar katonai temetőben a román hősöknek is emléket állítanak, és román kereszteket helyeztek el magyar katonák sírjai fölé, miközben összesen egy román hősi halottról tud a történelem e helyen.
A román emlékművet május 17-én avatják a románok. A székelyek szerint ez csak élőlánccal akadályozható meg, mert nagyon nagy baj van, ha már a sírjainkat is odahagyjuk a románnak. Legalább halottainkat védjük meg!
0 Megjegyzések