Hirdessen itt

Döbbenet: 9 éves kora óta zaklatta nevelt lányát a Veszprém megyei férfi

A kislány csak nyolc évvel később merte bevallani, miket tett vele nevelőapja.
A többgyerekes házaspár együtt nevelte a feleség előző házasságából született kislányát, aki 9 évesen még rendszeresen szülei ágyában aludt. Az akkor 40 éves nevelőapa ezt a helyzetet használta ki, amikor benyúlt a lány pizsamájába és simogatni kezdte a nemi szervét.

A férfi 2005-től alkalmanként felszólította a lányt, hogy kézzel elégítse ki a fürdőszobában. Évekkel később azonban még ennél is többet akart és ötezer forintot ajánlott a megfélemlített lánynak, orális szexért cserébe. A kislány ezt elutasította, de a nevelőapja éjszakánként belopózott a szobájába és tovább erőszakoskodott vele.

Mikor tizenhárom éves lett, a férfi felszólította, hogy nézzenek együtt pornófilmet. Az apuka eközben is fogdosta nevelt lányát. Éveken keresztül így teltek a család mindennapjai, egészen addig, amíg nyolc évvel később az áldozat bevallotta édesanyjának, hogy milyen borzalmakat művelt vele a nevelőapja.

A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán részben elismerte tettét, de hangoztatta, az egészet nem gondolta komolyan, csak poénnak szánta. Tagadta, hogy ezeknél az alkalmaknál kielégült volna, ahogy azt is, hogy benyúlt volna a kislányt bugyijába.

Az áldozat szerint kettejükön kívül még nagyapja tudott a dologról. Egy alkalommal utána ment a nevelőapja a kazánházba, hogy kézzel elégítse ki. Elmondása szerint olyanokat mondott neki, hogy most kell megtanulnia, hogy kell kielégítenie egy férfit. Már megtörtént az „aktus”, és épp felhúzta a gatyáját a férfi, amikor rájuk nyitott a nagyszülő.

A nagyapa azért nem mondta el a történteket az anyukának, mert nem akarta összeugrasztani a családot. Állítása szerint azért sem állt elő a történtekkel, mert nem volt biztos abban, hogy az unokája mellette tanúskodna.

Az elkövetőt első fokon nyolc évre ítélte a Veszprémi Járásbíróság, ő azonban Amerikába szökött. Nemzetközi elfogató parancs alapján azonban tavaly májusban haza hozták. A másodfokon eljáró bíróság egy évvel enyhített a nevelt lányát zaklató férfi büntetésén.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések