A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Csökkenő forgalomban gyengült a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 775,36 ponton zárt pénteken, 2,99 százalékkal alacsonyabban az előző heti, ugyancsak négy nap alatt elért záróértékénél.
A részvénypiac heti forgalma 34,57 milliárd forint volt az előző heti 38,49 milliárd után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti elemzésében kiemelte, hogy a pénteken reggel megjelent tájékoztatás szerint az OTP megvette a Societe Generale Csoport szlovén leánybankját, az SKB Banka 99,73 százalékos részesedését. Az SKB Banka a mérlegfőösszeg alapján Szlovénia negyedik legnagyobb bankja, 9 százalékos piaci részesedése van. A tranzakció pénzügyi zárására a következő hónapokban kerülhet sor.

Az Equilor kiemelte azt is, hogy a Raiffeisen kedden 12 300 forintról 13 200 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlásuk továbbra is tartás.

Az elemzés szerint a vártnál is gyengébb első negyedéves eredményt közölt a Mol pénteken. Éves alapon 8,9 százalékkal csökkent a tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA), ami a kedvező devizahatás nélkül még nagyobb csökkenés lenne, így jelentősen elmarad az elemzői konszenzustól.

A héten a Magyar Telekom részvényeinek ára 0,98 százalékkal nőtt, pénteken 462,5 forinton zárt a papír, a heti forgalom 644 millió forint volt. A Mol árfolyama 5,44 százalékkal csökkent, a hét utolsó kereskedési napján 3196 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 9,88 milliárd forintot. Az OTP 2,63 százalékkal gyengült a héten, pénteken 12 570 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 14,14 milliárd forint volt. A Richter árfolyama 1,56 százalékkal csökkent a héten, pénteki záróára 5685 forint volt, heti forgalma meghaladta az 5,08 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4344,45 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 91,76 ponttal, 2,07 százalékkal alacsonyabban.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések