A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

BÉT - A Mol és az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 591,46 pontos, 1,40 százalékos csökkenéssel, 41 775,36 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények, a Magyar Telekom kivételével, gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi emelkedéssel szemben esett a BUX a hét utolsó kereskedési napján. A részvényindexet elsősorban a Mol húzta le, miután a vállalatcsoport pénteken hajnalban közzétett idei első negyedéves jelentése gyengébb lett a vártnál.

Az OTP sem mutatott érdemi erőt, az utóbbi napokban folyamatosan gyengül árfolyama - jelezte a szakértő. Hozzátette: jelentős hír nem indokolja a bankpapír gyengülését, ez inkább technikai jellegű lehet, a részvény az április közepén elért csúcsról "csorog" le.

A Mol 100 forinttal, 3,03 százalékkal, 3196 forintra csökkent, 4,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,18 százalékkal, 12 570 forintra esett, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,76 százalékkal, 462,50 forintra erősödött, forgalma 137,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,44 százalékkal, 5685 forintra gyengült, a részvények forgalma 561,9 millió forintot ért el.

A BUMIX 4344,45 ponton zárt pénteken, ez 21,21 pontos, 0,49 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések