Hirdessen itt

AM: 220 millió forintból indult pályázat a hungarikumok népszerűsítésére

A hazai és a külhoni nemzeti értékek, hungarikumok népszerűsítésére és a Kárpát-medencei hagyományos öltözetkultúra továbbörökítésére 220 millió forintos keretösszeggel indult pályázat - mondta az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa az M1 aktuális csatornán szerdán.
A pályázók nyomtatott és elektronikus kiadványok, filmek készítésére, bemutatóterek kialakítására és rendezvények megvalósítására költhetik az egyszeri, vissza nem térítendő támogatást - fűzte hozzá V. Németh Zsolt.

Az idei hungarikum pályázat révén szeretnék elterjeszteni a nemrég megalkotott nemzeti érték emblémáját - emelte ki. Hozzátette: az előző években tapasztaltak alapján a pályázók széles körben és kifejezetten nagy kreativitással látnak hozzá a felhívásban megfogalmazott feladatnak. Rengeteg lehetőség áll a pályázók előtt, a karikás ostortól kezdve, a solymászaton át, egészen a magyar íjig számos hungarikumot népszerűsíthetnek majd.

Mint elmondta, a Kárpát-medencei hagyományos öltözet, kultúra továbbörökítésére harmadszor hirdettek pályázatot. A cél az, hogy a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúrája, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazása ünnepeink és hétköznapjaink részévé váljanak.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések