...

A Mi Hazánk a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását kezdeményezi

A Mi Hazánk Mozgalom az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása érdekében - jelentette be a párt politikusa kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Fülöp Erik közölte, hogy a Mi Hazánk szerint igazságot kell szolgáltatni a devizahiteleseknek; ennek első lépése a moratórium meghosszabbítása lenne.

Ez annál is inkább sürgető, mert az elmúlt három évben, mintegy 10 ezer kilakoltatás történt, csak tavaly 3195 - tette hozzá a független országgyűlési képviselő.

Úgy vélte: a devizahitelekkel jól jártak a bankok, a követeléskezelők, a végrehajtók, ám rosszul jártak a magyar családok. Sokan belerokkantak és voltak, akik öngyilkosok lettek a kilátástalanság miatt - fogalmazott.

Felidézte, hogy 2004-ben a balliberális kormány a bankokkal összefogva ajánlotta a lakosságnak a devizahiteleket, miközben tudatában volt annak, hogy a hitelek hátrányosak lesznek a családok számára.

Ugyanakkor a kormányváltást követően a Fidesz sem rendezte a devizahitelesek helyzetét - fűzte hozzá.

Ebben a helyzetben a rendkívüli ülésen számítanak valamennyi párt támogatására, hiszen ez nem pártpolitikai kérdés, hanem fontos ügy az egész ország számára - mondta a politikus.

(MTI)

0 Megjegyzések

Hirdetés