A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A konzervatívok győztek Ausztráliában

Az előzetes várakozásokkal szemben a Scott Morrison vezette kormányzó konzervatív pártszövetség nyerte meg Ausztráliában a szombati parlamenti választásokat - derült ki a szavazatok többségének ismeretében közölt részeredményekből.
„Mindig is hittem a csodákban” – mondta a kormánykoalíció támogatói előtt Sydney-ben Morrison, röviddel azután, hogy kihívója, az ellenzéki szociáldemokratákat vezető Bill Shorten elismerte vereségét.

„Bár több mandátum sorsa még bizonytalan, mégis nyilvánvaló, hogy a Munkáspárt nem lesz képes kormányt alakítani, ezért felhívtam Scott Morrisont, és gratuláltam neki győzelméhez” 

– mondta Shorten. Bejelentette egyúttal azt is, hogy lemond pártelnöki tisztségéről.

Pár órával korábban az első exit poll-eredmények és az előzetes közvélemény-kutatások még mind a Munkáspárt győzelmét jelezték előre.

A szavazatok több mint 70 százalékos feldolgozottsága mellett a kormányzó konzervatívok 74 mandátumot szerezhettek a 151 tagú parlamentben, míg a Munkáspárt csak 65 képviselői helyhez juthatott, miközben a szoros verseny miatt 12 mandátum sorsa még bizonytalan 

– jelentette az Australian Broadcasting Corporation (ABC) műsorszolgáltató. A Channel 9 ausztrál televízió szerint a kormánykoalíció 73, a Munkáspárt pedig 61 mandátumot szerezhetett, míg 17 képviselői hely kimenetele még ismeretlen.

Többségi kormány megalakításához 76 parlamenti mandátum szükséges, így nem kizárt, hogy a liberális-konzervatív pártszövetség újra kisebbségi kormányzásra kényszerül majd. Az ABC szerint öt független képviselőjelölt jutott mandátumhoz, és ha a konzervatívok 76 helynél kevesebbet szereznek, elképzelhető, hogy a függetlenekre támaszkodó kisebbségi kormányt alakíthatnak. Morrison tavaly október óta kisebbségi kormányt vezetett.

2007 óta egyetlen kormányfő sem tudta kitölteni hivatali idejét Ausztráliában, ahol a szavazásra jogosult 17 millió állampolgárnak törvény szerint kötelező részt vennie a háromévente megrendezett választásokon. Ha leváltották volna, Scott Morrison lett volna az egyik legrövidebb időt hivatalban töltő kormányfő az államszövetség 118 éves történetében. A liberális párt politikusa tavaly augusztusban vette át a miniszterelnöki tisztséget párttársától, Malcolm Turnbulltól.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések