Nagyobb figyelmet kell fordítani a szélsőjobbra a német alkotmányvédelem vezetője szerint

Nagyobb figyelmet kell fordítania Németországban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatalnak (BfV) a szélsőjobboldali szerveződésekre - mondta a nemzetbiztonsági szolgálat vezetője egy vasárnapi német lapinterjúban.
Thomas Haldenwang a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban arra a kérdésre, értelmezhető-e elhatárolódásként elődjétől, Hans-Georg Maassentől, hogy hivatalba lépésekor a szélsőjobb elleni határozottabb fellépést ígérte, kiemelte, nem szeretné, hogy folyton összehasonlítsák a BfV előző vezetőjével.

Hozzátette, hogy már öt hónapja irányítja a belső elhárításért felelős nemzetbiztonsági szolgálatot, és önállóan jelöl ki súlypontokat. Ilyen súlyponti elem a hatóság munkájában a "fokozott figyelem" a szélsőjobboldal tevékenységére. 

Nem csak a Chemnitzben történtek jelzik, hogy "egészen új fejlemények" bontakoznak ki ezen a területen - utalt a BfV elnöke arra, hogy az ország keleti részén fekvő városban erőszakba torkolló tüntetések zajlottak tavaly nyáron egy emberölés után, amellyel menedékkérőként érkezett külföldieket gyanúsítanak.

Kifejtette, hogy "intenzív hálózatosodás" tapasztalható a szélsőjobboldali köröknél, és egyre inkább elmosódik a határ az ilyen csoportosulások és a "tiltakozó polgárság" között.

A szélsőjobboldallal és az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali ellenzéki párt szélsőséges tevékenység gyanúja miatt alkotmányvédelmi ellenőrzés alá vont szervezeteivel kapcsolatban arról is szólt: továbbra is tapasztalható, hogy Oroszország igyekszik befolyást szerezni Németországban azzal a céllal, hogy az érdekeinek megfelelően alakítsa a nyilvánosságban megmutatkozó véleményáramlatokat.

Ezért "különösen alaposan" vizsgálják azt az eshetőséget, hogy Oroszország megpróbálhatja befolyásolni az európai parlamenti (EP-) választás eredményét - mondta a BfV vezetője.

Thomas Haldenwang a szélsőbaloldal irányából fenyegető veszély jelentőségét is kiemelte, mint mondta, nagyon nagy intenzitással foglalkoznak szélsőbaloldali körökkel, amelyeknél egyre alacsonyabbra süllyed az erőszakos, akár halállal végződő bűncselekmények elkövetésétől visszatartó "gátlásküszöb".

Bírálta, hogy a szélsőbaloldali szubkultúrában elmaradt az egyértelmű elhatárolódás az emberek elleni, szélsőségesen durva erőszaktól, és hangsúlyozta, hogy a társadalom egésze "sajnos gyakran nem vesz tudomást a szélsőbaloldaliság jelentette veszélyekről".

A szélsőséges iszlamizmusról szólva sürgette, hogy a törvényhozás jogszabályok módosításával adjon szélesebb felhatalmazást az alkotmányvédelemnek iszlamisták családjából származó gyermekekkel kapcsolatos adatok gyűjtésére. Kiemelte, hogy ez nemcsak nemzetbiztonsági szempontból, hanem az érintett gyermekek védelme érdekében is szükséges. Hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy "terroristák újabb nemzedéke" nevelkedjék az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szolgálatába szegődött iszlamisták gyermekeiből.

A BfV vezetője aláhúzta, hogy az Iszlám Állam a Közel-Keleten elszenvedett veszteségei ellenére továbbra is veszélyes, és azzal kell számolni, hogy követői bármikor elkövethetnek merényletet Németországban.

Elmondta, hogy tavaly több mint 300 fővel nőtt, és így 2240 körülire emelkedett Németországban a nyilvántartott potenciális iszlamista terroristák száma. Folyamatos ellenőrzésük nem lehetséges, mert egy-egy ilyen ember állandó megfigyeléséhez akár 40 főre is szükség lehet, ezért a különösen veszélyesként számon tartott személyekre összpontosítanak - mondta Thomas Haldenwang, aki tavaly novemberben váltotta a BfV vezető tisztségében Hans-Georg Maassent, és előzőleg öt évig a helyetteseként dolgozott.
(MTI)

0 Megjegyzések

Hirdetés