Hirdessen itt

Szijjártó Péter Budapesten fogadta a Gazprom igazgatótanácsának elnökét

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalában fogadta Viktor Zubkovot, a Gazprom igazgatótanácsának elnökét, Oroszország volt miniszterelnökét - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerda este az MTI-vel.
A közlemény szerint a megbeszélést követően Szijjártó Péter elmondta: az Ukrajnán keresztüli gázszállítások jövője bizonytalan, ezért a Gazprommal megállapodtak arról, hogy a jövő évben szükségessé váló, földgáz mennyiség egy részét, az orosz vállalat már idén leszállítja Magyarországra. Az erről szóló tárgyalások jól haladnak, így a magyar ipari és lakossági ellátást biztosító szerződés hamarosan aláírhatóvá válik - tette hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte: a Gazprom tavaly minden eddiginél több, 202 milliárd köbméter gázt szállított Európának, eközben pedig csúcsot döntöttek a Németországba irányuló szállítások is, amelyek egy év alatt 9,5 százalékkal nőttek. Az infrastruktúrából és a világpiaci árak alakulásából fakadó realitás az, hogy Oroszország a jövőben is Európa elsőszámú beszállítója marad - emelték ki.

Magyarország gázfogyasztása megközelíti az évi 10 milliárd köbmétert, "ezért az az érdekünk, hogy egy kiszámítható, az energiaellátásunk biztonságát garantáló együttműködést tartsunk fent a Gazprommal" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések