Matteo Salvini után Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke lesz a kormányfő vendége május 6-án – tudta meg a Népszava.
A Fidesz az EP-választások kampányának közepén erősíteni akarja kapcsolatait két populista, az Európai Néppárt riválisának számító politikai erővel. Mindez világosan mutatja, hogy miután felfüggesztették a Fidesz tagságát az Európai Néppártban (EPP) Orbán több vasat tart a tűzben.
Populista diplomáciai keringő kezdődik a napokban Budapesten. Csütörtökön Magyarországra látogat Matteo Salvini olasz belügyminiszter, a szélsőjobboldali Liga elnöke: bár hivatalosan Pintér Sándor belügyminiszterrel találkozik, tárgyal majd Orbán Viktor kormányfővel is.
Négy nappal Salvini után, jövő hétfőn Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár, az FPÖ elnöke utazik Magyarországra. Úgy tudjuk, Strache hivatalosan miniszteri találkozóra, a diplomáciai protokoll szerint tehát kormányközi látogatásra érkezik, de az már nem teljesen világos, hogy Orbán Viktor kormányfőként, vagy a Fidesz elnökeként fogadja majd.
Igaz, ennek már nincs is olyan nagy jelentősége, hiszen a két látogatás üzenete így is egyértelmű: a Fidesz az EP-választások kampányának közepén erősíteni akarja kapcsolatait két populista, az Európai Néppárt riválisának számító politikai erővel.
Forrás: Hunhír
0 Megjegyzések