A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Shamima Begum robbanómellényeket varrhatott az ISIS-ben

Megdőlni látszik Shamima Begum története. Az új információk szerint a gyerekként az Iszlám Államhoz csatlakózó londoni nő tagja volt a terrorszerveuzet erkölcsrendőrségének. Feladata, a robbanómellények varrása volt.
Egyes értesülések szerint a titkosszolgálatok arról tájékoztatták a miniszterelnököt Shamima Begummal kapcsolatban, hogy a fiatal nő az Iszlám Állam keretein belül működő, rettegett erkölcsrendőrség tagja volt, továbbá úgy varrta rá öngyilkos merénylőkre a robbanómellényeket, hogy a terroristák azt ne tudják levenni magukról anélkül, hogy kioldanák a robbanószerkezetet – számolt be róla több jelentős hírportál, köztük az Independence.

Az ISIS-en belül az említett erkölcsrendőrség (hisba) egy rettegett csoport volt, mely fontos szerepet játszott a terrorszervezet iszlám törvényekről alkotott, a szokásosnál is szigorúbb olvasatának betartatásában. Különösen érdekesek a most napvilágra került információk annak fényében, hogy mióta néhány hónappal ezelőtt a Begum elkezdett könyörögni a briteknek, hogy engedjék őt haza, mást sem hangoztatott, mint hogy ő csak egy “egyszerű, háztartásbeli anyuka volt” a Szíriában eltöltött évek alatt. (Ahogy veszük. Végülis a házimunkák közül a varrást biztosan megcsinálta. – szerk.) 

Egy aktivista szerint Begumot többen látták Raqqa utcáián kezében gépfegyverrel, miközben hangosan kiabált a szíriai nőkkel, mert azok túl élén színű cipőket viseltek. A Deir ez-Zor (egy ISIS-ellenes tömörülés, amely a terepen lévő közvetlen forrásokra hivatkozva hozta nyilvánosságra az ISIS által elkövetett bűncselekményeket) aktivistája, Aghiad al-Kheder hozzátette: “A raqqai csoportunk tagjai nagyon jól ismerik őt. Nagyon sok fiatal európai nő volt tagja a hisbának. Némelyikük elképesztően szigorú volt és félelemben tartották a helyi közösséget.”

Más, a fent említettektől független források számoltak be a robbanómellény-varró tevékenységéről.

Brit lapok értesülései szerint a fentebb ismertetett információkról a brit és holland titkos ügynökségek tájékoztatták a miniszterelnököt és a belügyminisztert. A Begumra vonatkozó információk más, az ISIS-hez csatlakozott nyugatiaktól érkeztek (Vajon mit kapnak cserébe az információért? – szerk.) és még nem lettek hivatalosan megerősítve.

Begum ügyvédje, Tasnime Akunjee – aki a nő csecsemőjének haláláért is a brit kormányt okolja és a tragédia saját bevallása szerint részét fogja képezni a brit állam ellen indított ügynek, amiért Begumot megfosztották  brit állampolgárságától – egyelőre nem nyilatkozott a védencét ért vádakkal kapcsolatban.

Az ISIS által korábban uralt területeken jelentős számban bukkannak fel egykori(?) terroristák, akiknek egy jelentős része vehemensen tagadja, hogy bármi rosszat tett volna, másik részük pedig azt állatja, kényszer hatására cselekedett. Nem kell külön hangsúlyozni, hogy egy ilyen helyzetben mennyire nehéz megállapítani, mi is az igazság.

Ami viszont bizonyos, hogy az Iszlám Állam a nőknek is komoly jelentőséget tulajdonított: szerepet játszottak a toborzásban, a tagok radikalizálásában, ily módon támogatva a dzsihádot, sőt, a kalifátus védelmében még arra is volt hivatalos engedélyük, hogy maguk is harcba szálljanak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések